Eboltás Kiskunfélegyházán
A 164/2008. (XII.20.) FVM rendelet értelmében Kiskunfélegyháza bel- és külterületén az alábbi helyszíneken és időpontokban lesz az eboltás:
RészletekA 164/2008. (XII.20.) FVM rendelet értelmében Kiskunfélegyháza bel- és külterületén az alábbi helyszíneken és időpontokban lesz az eboltás:
RészletekÜkapja, Várady Ignácz vízügyi mérnök életéről és munkásságáról tartott előadást Szűts Tamás szobrászművész május 16-án, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban Aki kétszer harcolt Szegedért címmel. Előadásából kiderült, hogy ükapja sokat tett az árvízi védekezésért, 1848-ban pedig honvéd társaival közösen főhadnagyként védelmezte a falvak lakosait a térségbe behatoló Jellasics csapatainak zaklatásaitól.
RészletekKözösen és eredményesen szerepeltek a Kiskunfélegyházi Göllesz Viktor EGYMI és a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola tanulói a Kecskeméti Törvényszék, a ZOOM Egyesület és az Országos Bírói Hivatal által szervezett Az igazság arcai, a jog és a bíróság színesben országos gyermekrajzpályázatán.
RészletekA Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya értesíti a lakosságot, hogy május 22-én, szerdán - az időjárás és a rajzás figyelembevételével - elvégzik a platán- vadgesztenye- és hársfák növényvédelmi permetezését. Rossz idő esetén május 23-án vagy 24-én végzik el a munkát.
RészletekAz ENSZ biológiai sokszínűségről szóló nyilvánosságra hozott jelentése szerint egymillió állat- és növényfaj, velük együtt pedig az egész emberiség jövője is veszélyben van. A természet globális állapotát felmérő értékelést 145 kutató 3 évig készítette, a világon egyedülállóként 130 ország kormánya hagyta jóvá.
RészletekRadics Péter 11/A osztályos tanuló képviselte a kiskunfélegyházi Mezgét és továbbjutott az országos, illetve Kárpát-medencei döntőre a Kazinczy Ferencről elnevezett Szép magyar beszéd verseny megyei fordulóján.
RészletekA Kiskunfélegyházi Béke Klub az önkormányzattal karöltve minden évben megszervezi a Békenapot. Idén május 16-án, a városháza dísztermében a Félegyházi Népdalkör kör énekelte Magyarország és Európa himnuszát. Ezt követően Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója köszöntötte a megjelenteket és az előadókat. Elmondta, hogy a mai előadások a múlt, a béke és a jövő köré csoportosulnak. A köszöntő után a 160 éve született dr. Holló Lajos életét és munkásságát mutatta be Mayer Lászlóné és Mayer László. Csányi József polgármester a megújuló Félegyházáról adott tájékoztatást. Ezt követően a Kiskunfélegyházi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat képviselői tartottak előadást Félegyháza diákszemmel címmel. A Békenap zárásaként a jelenlévők elhelyezték koszorúikat dr. Holló Lajos szobránál.
RészletekA Kiskunfélegyházán és környékén 2019. 19. hetében újszülöttek, házasságot kötők és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.
RészletekA Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal tájékoztatja a lakosságot, hogy áramszünet lesz május 20-án, hétfőn a Hunyadi utca 6. szám alatti gyermekorvosi rendelőkben. Ezen a napon nem lesznek rendelések. Szíves megértésüket és türelmüket előre is köszönik!
Részletek