Gazdikereső
Rovatunkkal az elkóborolt ebek és gazdájuk egymásra találását szeretnénk segíteni. Amennyiben a gazda nem jelentkezik az állatért, az 14 nap elteltével szabadon egy új gazdához juttatható.
RészletekRovatunkkal az elkóborolt ebek és gazdájuk egymásra találását szeretnénk segíteni. Amennyiben a gazda nem jelentkezik az állatért, az 14 nap elteltével szabadon egy új gazdához juttatható.
RészletekEgy-egy hónapot töltött az észak-olaszországi Torinóban és a csizma orrában, a calabriai Cosenza-ban az Erasmus program keretében iskolánk nyolc-nyolc tizenegyedikes diákja és két kísérőjük, szeptember 25-e és október 24-e között. A szakmai program a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnáziuma és az olaszországi Euroform programiroda pályázati együttműködésében valósult meg. A nyertes pályázatot a Tempus Közalapítvány finanszírozta.
RészletekElkészült a félegyházi sportcsarnok akusztikai korszerűsítése. A beruházás önkormányzati forrásból valósult meg, amelynek során a játéktér és az azt határoló falak belső felületére 1000 négyzetméter hangelnyelő burkolat került.
RészletekA Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya tájékoztatja a lakosságot, hogy november 13-án, 14-én és 15-én (kedd, szerda, csütörtök) az útburkolati jeleket festik a szakemberek a Kossuth Lajos utcán, a Bercsényi - Mikszáth Kálmán utcákon, a Kőrösi úton és a Bajcsy-Zsilinszky utcán. A felezővonalakon kívül a parkolókat is újrafestik a Kossuth utca Attila - Dózsa György utcák közötti szakaszán, valamint a Bercsényi utcán. A munkák idejére lezárják a parkolókat. Kérik, hogy türelmes közlekedéssel vigyázzanak az úton dolgozókra, és a gépkocsik védelme érdekében ne használják a lezárt parkolókat.
RészletekA hűvös, novemberi estéken gyakran előfordul, hogy nincs kedvünk kimozdulni a meleg lakásból, ám szeretnénk olyan elfoglaltságot találni, amitől jobban érezzük magunkat. Ilyenkor tökéletes ötlet egy puha takaró és egy nagy bögre tea társaságában bekuporodni kedvenc fotelünkbe és megnézni egy szívmelengető filmet vagy kézbe venni egy jó könyvet. A Petőfi Sándor Városi Könyvtár könyvei közül olyanokat ajánlunk, amelyekből a közelmúltban filmet forgattak.
RészletekLakossági fórumot tart Ván Jenő, a 10. számú választókerület önkormányzati képviselője november 20-án, kedden 17 órakor Haleszban, a közösségi házban.
RészletekLakossági fórumot tart Ván Jenő, a 10. számú választókerület önkormányzati képviselője november 13-án, kedden 17 órakor Selymesben, a közösségi házban.
RészletekAz idei keceli Kárpát-medencei Pálinka és Párlatverseny volt a negyedik alkalom, mikor megyénk legjobb pálinkáját választotta meg a szakmai zsűri. A Bács-Kiskun Megye Szőlőpálinkája és Bács-Kiskun Megye Legeredményesebb Pálinkafőzdéje verseny, évről évre a legjobbakat díjazva, elismerve támogatja megyénk és nemzetünk egyik legértékesebb alkoholját.
RészletekBács-Kiskun megyében ebben a választási ciklusban immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a polgármesterek szakmai fórumát a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, amelynek a kecskeméti Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel & Konferenciaközpont adott otthont november 9-10-én. A kétnapos esemény ezúttal is a tapasztalatcseréről, a friss információk átadásáról, az együttgondolkodásról és a térséget érintő témák megvitatásáról szólt.
RészletekA ,,Félegyháza, a város, ahol élek” című pályázatra beérkezett gyermekrajzokból készül a városi 2019-es asztali naptár, amelyre 1500 forintos áron előrendelést vesznek fel a Tourinform Irodában (Tel.: 76/562-039, e-mail:[email protected]) valamint a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban (Tel.: 76/461-429, e-mail: [email protected]).
Részletek