Az édesapák is bemehetnek a császármetszésre
Évente ezernél is több császármetszést végeznek Szegeden, most már bármelyiken bent lehet a férj is, ha a feleségével közösen úgy döntenek.
RészletekÉvente ezernél is több császármetszést végeznek Szegeden, most már bármelyiken bent lehet a férj is, ha a feleségével közösen úgy döntenek.
RészletekHamarosan új, háromszintes, összesen 382 férőhelyes parkolóház építése indul meg a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház kecskeméti, Nyíri úti székhelye mellett. A fejlesztés a jelenlegi Nyíri úti külső parkoló területén, a kecskeméti székhelyű VER-BAU Parking Kft. beruházásában valósul meg.
RészletekA kiskunfélegyházi Egészségközpont tájékoztatja a lakosságot, hogy a december 7-i munkarend-változás miatt a felnőtt és gyermekorvosi rendelés az alábbiak szerint alakul ezen a napon.
RészletekKérdőíves betegelégedettségi vizsgálatot végeznek a kiskunfélegyházi Egészségközpontban. Arra kérnek mindenkit, hogy a várókban kihelyezett kérdőíveket töltsék ki, és az erre a célra szánt zöld színű dobozokba helyezzék el. A felmérés célja, hogy az intézményben folyó betegellátás körülményeiről és szolgáltatásokról kialakult vélemények, javaslatok figyelembevételével javíthassák az ellátás színvonalát. Minden betegnek és hozzátartozónak köszönik a kérdőívek kitöltését!
RészletekA kiskunfélegyházi Egészségközpont tájékoztatja a betegeket, hogy dr. Szolnoki Beáta gyermekorvost november 29-éig dr. Rádi Erika, dr. Hegedűs Éva gyermekorvost november 28-án, csütörtökön és 29-én, pénteken pedig dr. Ikladi Klára helyettesíti a saját rendelési idejében.
RészletekSzerkesztőségünkhöz is eljutott a szóbeszéd, miszerint bezárják a Petőfi lakótelepen a Darvas téri orvosi rendelőt. A hír valóságtartalmáról dr. Füstös Magdolna aljegyzőt kérdeztük, aki határozottan cáfolta azt. Mint megtudtuk, az önkormányzat szándéka éppen ennek ellenkezője: fel szeretné újítani az egészségügyi létesítményt.
Részletek– A városvezetés és az önkormányzat szüntelen, kiemelt törekvése, hogy a félegyházi embereknek stabil, kiegyensúlyozott színvonalú egészségügyi ellátásban legyen része. Ezért rengeteget tettünk az elmúlt öt évben, és nagyon sok tervünk van a jövőre vonatkozóan is. A legújabb kezdeményezésünk egy egészségjárat bevezetése lesz, amivel az ellátást mindenki számára elérhetővé szeretnénk tenni – mondta el lapunknak Csányi József polgármester a január 1-jétől tervezett buszjárat bevezetése kapcsán.
RészletekMinden évben november 17-e a Koraszülöttek Világnapja.
RészletekDecemberben is szervez véradást a Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete. Vért adhat minden egészséges ember, aki már betöltötte 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kg-ot. Ezen kívül érdemes tudni, hogy férfiak akár ötször, nők viszont maximum háromszor adhatnak vért egy évben. A két véradás között pedig legkevesebb 56 napnak el kell telnie.
RészletekA 60 év felettiek számára már térítésmentesen elérhető 1,3 millió adag influenza elleni oltóanyag – jelentette be Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár.
Részletek