Félegyházi és jászszentlászlói védőnőket is díjaztak
Több száz jelölés érkezett az Év védőnője-díjra, amelyet idén öt kategóriában hirdetett meg a Magyar Védőnők Egyesülete.
RészletekTöbb száz jelölés érkezett az Év védőnője-díjra, amelyet idén öt kategóriában hirdetett meg a Magyar Védőnők Egyesülete.
RészletekJúliusban is szervez véradást a Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete. Vért adhat minden egészséges ember, aki már betöltötte 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kg-ot. Ezen kívül érdemes tudni, hogy férfiak akár ötször, nők viszont maximum háromszor adhatnak vért egy évben. A két véradás között pedig legkevesebb 56 napnak el kell telnie.
RészletekA belföldi és az unióba irányuló baromfiszállítások is zavartalanul folyhatnak országszerte, miután az állategészségügyi hatóság május 24-én feloldotta az utolsó, magas patogenitású madárinfluenza miatt elrendelt Bács-Kiskun megyei korlátozást. Az országos főállatorvos május 29-i határozata alapján megszűnt a baromfik zárt tartásának kötelezettsége is, azonban a zártan etetés és itatás a jövőben is kötelező.
RészletekJúniusban is szervez véradást a Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete. Vért adhat minden egészséges ember, aki már betöltötte 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kg-ot. Ezen kívül érdemes tudni, hogy férfiak akár ötször, nők viszont maximum háromszor adhatnak vért egy évben. A két véradás között pedig legkevesebb 56 napnak el kell telnie.
RészletekA szülésznők szakmai kompetenciájának növelését szolgáló képzések, továbbképzések feltételei most is adottak és a jövőben is mindig biztosítottak lesznek - közölte az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár pénteken Kecskeméten.
RészletekMásodperceken is múlhat egy emberélet, a mentők munkájának ezért minden lépése pontosan megtervezett koreográfia szerint történik. Kis odafigyeléssel azonban mi is komoly segítséget nyújthatunk, legyen szó akár a közlekedésről, akár a 104 vagy a 112 segélyhívó tárcsázásáról. A K&H gyógyvarázs a gyermekegészségügy elhivatott támogatójaként a szervezet fennállásának évfordulója, a május 10-i Mentők Napja alkalmából köszönti a „mentő hősöket”, és tippeket nyújt arra, hogyan segíthetjük áldozatos munkájukat.
RészletekSzemüveggyűjtésbe kezdett egy kecskeméti háziorvos. A legszegényebb afrikai országokban élő embereknek akar segíteni azzal, hogy a családoknál már nem használt szemüvegeket összegyűjti és elviszi magával a következő misszióba. Az adományokból segítenek állami gondozásban élő, rosszul látó magyar gyerekeknek is – hangzott el az RTL Híradóban.
RészletekA pollenallergia civilizációs betegség, melynek kialakulása egy szervezetben többek között a légszennyezés és a megváltozott táplálkozási szokások eredménye – állítja a szakorvos, aki szerint a tünetek enyhítésében a stressz csökkentése, sőt a hajmosás is nagy segítség lehet.
RészletekMájusban is szervez véradást a Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete. Vért adhat minden egészséges ember, aki már betöltötte 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kg-ot. Ezen kívül érdemes tudni, hogy férfiak akár ötször, nők viszont maximum háromszor adhatnak vért egy évben. A két véradás között pedig legkevesebb 56 napnak el kell telnie.
RészletekAz egész országot megmozgatta a K&H gyógyvarázs területi pályázat, amelyen a helyi közösségek dönthették el, hogy a lakókörnyezetükben működő egészségügyi intézmények közül melyik gazdagodhasson a gyermekek mindennapi vizsgálatát és gyógyulását könnyítő műszerekkel, berendezésekkel. A 9 millió forintos támogatás sorsáról mintegy 240 ezer szavazat döntött, aminek köszönhetően az ország 25 gyermekegészségügyi intézménye, köztük a Békés Megyei Kórház Pándy Kálmán Tagkórház, Akasztó Község Önkormányzatának Védőnői Szolgálata és a Ruzsa Mentőállomás is támogatásban részesült.
Részletek