2018. február 6. 10:30
Szentesen rendezték meg a IV. korcsoportos Vidék Bajnokság „Kék” csoportjának 3. fordulóját február 3-én és 4-én, amelyen a DMTK-KVSE Aquasport Egyesület vízilabdázói is vízbe szálltak. Görög Imre tanítványai bravúros eredményt elérve 11-10-re legyőzték a harmadik helyezett szentesi lánycsapatot és szoros meccset játszottak a negyedik pozícióban lévő gyulaiakkal (6-8). A DMTK-KVSE őrzi ötödik pozícióját a bajnokságban, amelynek következő fordulóját március 10-én és 11-én Hódmezővásárhelyen bonyolítják le. További hír az egyesület háza tájáról, hogy a DMTK-KVSE vezetősége szakmai és baráti beszélgetésen vett részt a Magyar Vízilabda Szövetség elnökénél, Kemény Dénesnél. Az utánpótláskorú Vadkerti-Tóth Ádám, aki a bajnokságban közel kétszáz gyerek közül a legtöbb gólt szerezte és vezeti a ponttáblázatot, újbóli meghívást kapott a 2006-s születésűek válogatott edzésére, Kecskemétre. Az egyesület úszó szakosztálya tovább öregbítve hírnevét a tervek szerint az Univer24 órás úszóversenyen is képviselteti magát. Egyéniben Hajdú László edző, váltóban pedig Zubor Attila, Sebők János és Görög Imre edzők lépnek rajtkőre.
Részletek