Országos megmérettetésre készülnek
Az országos regionális kosárlabda elődöntőre készül a Félegyházi Térségi Sportiskola (FTSI) serdülő kosárlabdacsapata, amit Tiszaújvárosban játszanak.
RészletekAz országos regionális kosárlabda elődöntőre készül a Félegyházi Térségi Sportiskola (FTSI) serdülő kosárlabdacsapata, amit Tiszaújvárosban játszanak.
RészletekRádió Smile Erőemelő Nyárindító Kupa lesz május 21-én, Kiskunfélegyházán a Constantinum Sportcsarnokban.
RészletekA kiskunfélegyházi Zöldmező Lovas Sportegyesület versenyzői képviselték városunkat a Jászkarajenőn rendezett MLSZSZ Szabadidős Lovasversenyén (amatőr gyermek ügyességi és díjugrató) április 30-án, szombaton. A verseny 108 versenyzővel, 46 nevezett lóval és 13 részvevő sportegyesület részvételével zajlott.
RészletekMájus 21-én, szombaton, a Városalapítók hete rendezvénysorozathoz kapcsolódóan tartják meg a Kiskun Kupa – idősebb Besze László Emlékversenyt a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban.
RészletekA Bács-Kiskun megyei rendőrökből álló csapat harmadik helyezést ért el idén a jeles versenyen.
RészletekMárcius 19-én, a Történelmi Hadi Akadémia meghívására Dinnyés Gyula és Kis Mónika részt vettek a Katonai Hagyományőrző Konferencián, Visegrádon. A színvonalas rendezvényen előadást tartottak hazánk jeles hagyományőrzői, és kutatói, többek között dr. Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója, Zsolnai Gábor, a Történelmi Hadi Akadémia vezetője, Lucza Gyula építész, dr. Baczoni Tamás, a katonai viseletek kutatója. Az előadások után kerekasztal beszélgetés formájában lehetőség nyílt a hadi hagyományőrzéssel és történeti ismeretekkel kapcsolatos tudásanyagok és tapasztalatok cseréjére.
Részletek24 órás versenyt rendez május 25-én, szerdán a Félegyházi Darts Sport Egyesület a nemzetközi Kihívás Napja (Challenge Day) alkalmából. Az I. Félegyházi Darts Kihívás Napja egy olyan esemény, ahol a darts sportot kedvelő érdeklődőknek lehetőségük lesz egy teljes napon keresztül ezt a kihívásokkal teli sportot űzni.
RészletekNagykanizsán rendezték az elmúlt hétvégén az U15-ös korosztály második válogató versenyét. Szombaton a lányok és a szabadfogásúak, vasárnap pedig a kötöttfogásúak küzdöttek – mondta el lapunknak Szabó József edző.
RészletekA megyei első osztályban a 22., a megye kettőben a 20. fordulót rendezték meg a hétvégén. Az első osztályban szombaton három, a megye kettő Déli csoportjában kettő, az Északi csoportban négy mérkőzést játszottak le.
RészletekHárom mérkőzést játszottak a Félegyházi Térségi Sportiskola utánpótlás-csapatai az elmúlt hétvégén: egyet hazai pályán, kettőt pedig idegenben.
Részletek