Nyárköszöntő fúvószenekari koncert
Május 28-án, szombaton, 19 órától nyárköszöntő hangversenyt ad a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar és a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar a Szent István Templomban.
RészletekMájus 28-án, szombaton, 19 órától nyárköszöntő hangversenyt ad a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar és a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar a Szent István Templomban.
RészletekMinden gyermek szeretne tűzoltó lenni, a katasztrófavédelem pedig gyermeknapon lehetőséget is kínál erre. Május utolsó vasárnapja a katasztrófavédelemnél ismét a kicsikről szól, megnyílnak előttük a tűzoltóságok kapui. Az országos eseményhez a kiskunfélegyházi hivatásos tűzoltóság is csatlakozott.
RészletekJúnius 11-16. között rendezik meg a Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozóját Kecskeméten, a Ciróka Bábszínház szervezésében.
Részletek15 évvel ezelőtt született meg a fesztivál gondolata Gulyás László fejében, vagyis, hogy a férfiak szájszéli ékességének ünnepnapot teremtsenek. Voltak olyan évek, amikor nem voltak adottak a körülmények a megszervezéséhez, idén már a tizenharmadik alkalommal mulathatunk a Kunsági Bajuszfesztiválon május 22-én, vasárnap.
RészletekKiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület szeretettel hív és vár mindenkit Móra István költő, író halálának 65. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésre Kiskunfélegyházán, a Deák Ferenc utca 18. szám alá, május 27-én, pénteken 11 órára.
RészletekNagyszabású koncerttel készül a V&V Project zenekar a Városalapítók Hete programjában. A Váradi Ákos és Vereb István alkotta formáció a zenére koreografált egyedi lézerfényekkel is készül a május 20-án, pénteken 21 órakor kezdődő, a városi sportcsarnok parkolójában felállított nagyszínpadi eseményre. A tagokkal e különleges esemény részleteiről és a bemutatásra szánt zenékről beszélgettünk.
RészletekTavaszi zsongás címmel május 23-án, hétfőn 17 órai kezdettel zenés délutáni műsort ad a Barátság Énekkar a Móra Ferenc Művelődési Központ kamaratermében. Orgonán játszik Nagy Ferenc, a Barátság Énekkar vezetője. A műsorban versek, dalok, humoros betétek váltják egymást, elhangzik egyebek mellett az Orchideák című duett Nagy Ferenc és Iványi Zoltánné előadásában.
RészletekEgyensúly címmel, tárlata nyílik Mezősi Ágnes fotóművésznek május 20-án, pénteken, 17 órakor a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A tárlatot Kiss Czakó Imre, a Wesel Hugó Fotókör vezetője nyitja meg.
RészletekA Városalapítók Hete alkalmából tart előadást május 19-én, csütörtökön 17 órától a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület felkérésére Bánkiné dr. Molnár Erzsébet, a Bács-Kiskun Megyei Levéltár Kiskunfélegyházi Részlegének volt vezetője, a Kiskun Múzeum nyugalmazott igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Kutatói érdeklődése a 18–19. századra és a szabad kerületekre irányul, kiemelten a Jászkun kerületre, valamint Kővár-vidékre. Előadásának címe: A székely és a jászkun szabadság – A népi jogélet helyi törvényei.
RészletekMájus 17-én, kedden 10 órától folytatódik a városi könyvtár baba-mama klubja, a Betűbölcsi. A program vendége ezúttal dr. Segec Karolina gyermekorvos lesz.
Részletek