Kétszáz néptáncos érkezik a VII. Kunsági Néptánc találkozóra
A XXII. Kiskunfélegyházi Libafesztivál ad otthont a VII. Kunsági Néptánc találkozónak.
RészletekA XXII. Kiskunfélegyházi Libafesztivál ad otthont a VII. Kunsági Néptánc találkozónak.
RészletekSzeptember 5-én, vasárnap újra Szobori búcsú az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A püspöki szentmisén kerül sor a Szer Üzenete-díj átadására. A hagyományoknak megfelelően a környékbeliek fogatokon, kordékon, lovaskocsikon érkeznek a búcsúra. A fogatok látványos felvonulása mellett lesz fogathajtó ügyességi verseny és idén első alkalommal fajtabemutató is. A skanzenben néptánc, népzene, viseletbemutató és -próba, bábelőadások, míg a Nomád Parkban X. századi tevékenységek várnak minden érdeklődőt.
RészletekA Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár programajánlója a Félegyházi Közlöny hírportálon.
RészletekA szeptember 3-ától 5-éig tartó rendezvényt szokásos módon, Kiskőrös szívében, a Főtéren rendezik meg. A szervezők különböző programokkal várják a látogatókat. Az eseményen minden korosztály megtalálja a számára megfelelő elfoglaltságot, hiszen a hétvégét koncertek, légvárak, kiállításmegnyitók, divatbemutatók és egy főzőverseny is tarkítja. Továbbá a Borutcában lehetőség lesz megkóstolni a helyi borászatok borait, pálinkáit. Sok szeretettel várják a látogatókat!
RészletekKerékpártúrára hívnak kicsiket és nagyokat, a megújult tősfürdői kerékpárút ünnepélyes átadása alkalmából augusztus 28-án, szombaton. A túrát teljesítők ezen a napon díjmentesen léphetnek be a Tősfürdőbe.
RészletekKiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Móra Ferenc Művelődési Központ szeretettel hív minden érdeklődőt a szeptember 10-én és 11-én tartandó XXII. Kiskunfélegyházi Libafesztivál programjaira. A fesztivál fővédnöke: Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője. Védnökei: Csányi József, Kiskunfélegyháza város polgármestere és dr. Horváth Sándor, az Integrál Zrt. elnök–vezérigazgatója.
RészletekA Félegyházi Napok részletes programja augusztus 22-én, vasárnap.
RészletekA Kiskunfélegyházi Képző- és Iparművészek szervezésében szeretettel várnak minden érdeklődőt a Holló-kör alapító tagjainak kiállítására szeptember 10-én, pénteken 18 órára a Petőfi-tér 2. szám alatti műterem-galériába.
RészletekNéhány autista fiatal fejébe vette, hogy az autizmusról egészen formabontó módon, egy országos roadshow, turné keretében beszélgessen velünk, nem autistákkal.
RészletekAz idei nyár utolsó szabadtéri előadását tartják a városi könyvtár Hattyúkerti zenés esték című sorozatában. Augusztus 26-án, csütörtökön 18 órától Summertime – Nyáridőben címmel dr. Tóth Ákos (tárogató, klarinét, szaxofon) és Tóth Gyula (gitár, ének) előadását hallgathatják meg a könyvtár udvarán. A program védettségi igazolvány felmutatásával látogatható. Rossz idő esetén az estet az intézmény rendezvénytermében tartják meg.
Részletek