• 2019. január 15. 16:00

Új íjászévad a Koppányoknál

Megkezdte a versenyszezont a Turul Koppány Íjászai HSE. Január 12-én, szombaton az erdélyi Kisjenőre utaztak megmérettetni tudásukat.

 

A Phonix Archery által rendezett teremversenyen a Koppányok 5 fővel képviselték Kiskunfélegyházát. Szeibert Imre csapatvezetésével Bicskeiné Csányi Mária, Sárkány Szabina, Boldog Bence és Kis Csaba vágott neki az útnak. Nagy kihívásokkal, nehézségi trükkökkel épített teremíjász pályán kellett erős mezőnyben versenyezniük. Jó hangulat, erős mezőny, jó pálya, kiváló szervezés jellemezte a találkozót, amelynek végén játékos vetélkedők és karikás bemutató is volt.

Sárkány Szabina kategóriatársait magasan megelőzve, 478 ponttal az első helyen végzett. E kimagasló eredményéhez hozzá tartozik, hogy ha Szabina egy kategóriával följebb (felnőtt nő) nevezett volna, ott is mindössze pár ponttal maradt volna le az első helyről.

Bicskeiné Csányi Mária pusztai, tiszteletreméltó kategóriában 308 ponttal első, pusztai, felnőtt férfi kategóriában Szeibert Imre 500 ponttal ötödik, Boldog Bence 438 ponttal nyolcadik, Kis Csaba 419 ponttal a középmezőnyben a 11. lett.

Ez idő alatt a Koppányok néhányan egy megtisztelő családi eseményen vettek részt, ahol két Koppányíjász mondta ki a boldogító igent.

Dinnyés Gyula
 

Új íjászévad a Koppányoknál

Új íjászévad a Koppányoknál

Új íjászévad a Koppányoknál

Új íjászévad a Koppányoknál