Kitekintő 2016. november 12. 17:35 Forrás: MTI

Innovációs díj a kecskeméti repülőgép-gyártó cégnek

Innovációs díj a kecskeméti repülőgép-gyártó cégnek
A kecskeméti székhelyű sport- és oktatórepülőgép-gyártó Magnus Aircraft és Koszó József építész kapta a Dél-Alföldi Innovációs Díjat. A Szegedi Akadémiai Bizottság a régió három kereskedelmi és iparkamarájával közösen alapított elismerését a napokban adták át.

Katona Imre vezérigazgató a díjátadón elmondta: a Magnus Aircraft innovatív vállalatcsoport, jelenlegi termékei a Fusion212 nevet viselő benzinmotoros gép, valamint a Siemens AG-vel közösen kifejlesztett eFusion, a világ első elektromos, kétüléses oktató repülőgépe. A cég fő piacát a pilótaképző iskolák jelentik. A vezérigazgató elmondta: a Magnus Aircraft célja, hogy folyamatos fejlesztéseivel sokkal könnyebbé tegye a pilótaképzést, és széles körben elérhetővé a repülést. A vállalkozás saját pilótaképző rendszer kialakításán dolgozik, emellett 6-12 személyes, hibrid meghajtású, kompozit repülőgépcsalád kifejlesztését is elkezdte.

Koszó József építész a robbantási technológiával végzett alapozási eljárás kidolgozásáért kapta az elismerést. A szakember elmondta, hogy a szabadalommal védett technológia az eddigieknél lényegesen olcsóbb megoldást kínál és különleges terepviszonyok között is alkalmazható az épületek alatti talaj tömörítésére. A szabadalom hasznosítása iránt komoly a nemzetközi érdeklődés, elsősorban azokban az országokban, ahol ingoványos talajon építenek toronyházakat - tette hozzá.




 

Kövessen minket a Facebookon is!