Közélet 2016. november 15. 08:15

Egyházmegyei Ifjúsági Közösségi Nap Kiskunhalason

Képgaléria
Egyházmegyei Ifjúsági Közösségi Nap Kiskunhalason
Ezzel a mottóval rendezték meg november 5-én, Kiskunhalason az Egyházmegyei Ifjúsági Közösségi Napot a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium kollégiumában. A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye negyedik alkalommal szervezte meg ezt a programot, amely sok fiatalt hozott össze 17 településről, de a határon túlról, Szabadkáról is érkeztek érdeklődők.

A mostani találkozó alapgondolatát Böjte Csaba ferences atya gondolatai ihlették, aki szerint nem csupán a bevándorlóktól kell féltenünk országunkat és kultúránkat, hanem legalább annyira a „lagymatag keresztényektől”, azoktól, akik nem őrzik hűségesen keresztény hitüket és magyarság iránti szeretetüket. A keresztény vallásgyakorlat lanyhulása és az európai nemzetek társadalmi-kulturális elgyengülése okozza, hogy nem tudjuk kellő hatékonysággal és emberséggel kezelni a jelen problémákat.

Hogyan vehetnénk komolyabban a vallási kötődésünket? Mi minden veszélyezteti a keresztény hit erejét és tisztaságát, illetve a nemzetünk iránti helyes elköteleződést? Ezekre a kérdésekre kerestük közösen a választ. A szentmisében Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek atya kiemelte, hogy az ötvenhatos forradalom évfordulója és Szent Imre herceg ünnepe különösen is aktuálissá teszi a felvetett témát.

A szentmisét dr. Finta József atya előadása követte, majd csoportbeszélgetések és csoportmunka segítségével mélyítették el a fiatalok a hallottakat. Elhangzott egy beszámoló Hatházi Róbert ifjúsági referens atyától, az egyházmegye ifjúsági programjairól. Ezt követően Sáli Levente kiskunhalasi festőművész mutatott be gyönyörű homok-animációt, amely szintén kapcsolódott az összejövetel központi gondolatához. Végül közös vacsora és egy kis mulatozás zárta a programot este.

A szervezők köszönik mindazok munkáját, akik lehetővé tették ennek a színes, értékes rendezvénynek a létrejöttét. Elsősorban a házigazda halasiak lelkes szervező munkáját: atyákét, hitoktatókét, ifjúsági közösségekét. Köszönik továbbá a Kalocsa-Kecskeméti Érsekség és Kiskunhalas város Önkormányzata anyagi támogatását, a helyet adó iskola vezetőinek, munkatársainak értékes hozzájárulását. Reményeik szerint az idei Egyházmegyei Ifjúsági Közösségi Nap sikere lendületet adott a fiataloknak, hogy Isten segítségével komolyabban vegyék mind vallásukat, mind pedig magyarságukat.

 Dr. Finta József  általános helynök, kiskunhalasi plébános





 

Kövessen minket a Facebookon is!