Kultúra 2014. január 7. 12:56

Betűbölcsi családterapeutával

Képgaléria
Betűbölcsi családterapeutával
Stabilitás és önbizalom. Ez volt az esztendő első Betűbölcsijének a témája a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A vendég ezúttal dr. Domján Mihály családterapeuta volt.

– Minden évben elhívnak néhányszor a Betűbölcsibe, és én mindig örömmel jövök – mondja a szakember, akit a választott téma aktualitásáról kérdeztünk.

– A szülés után megváltoznak a szerepek egy párkapcsolatban. Először a kettőből három fővé növekszik a család, ezzel együtt új feladatok jönnek létre. Mindenkinek meg kell tanulnia a szülőséget összeegyeztetni a házastársi kapcsolatokkal, és önmagával. Ennek lényege, hogy a gyerek mellett jusson figyelem egymásra és önmagukra is a szülőknek. A szülőséghez elsősorban nem könyvek kellenek, hanem önbizalom! Persze fel lehet használni mások tapasztalatait, de a dolog a szülői önbizalmon áll a vagy bukik. Az anyának és az apának is hinnie kell önmagában ahhoz, hogy merjék élvezni az életét. És ne csak a gyerekkel kapcsolatban, hanem a párkapcsolatban is!

A szülés utáni 6-12 hónapban komoly problémaként jelenik meg, hogy az apák belemenekülnek a munkába, mert úgy érzik, nekik ott kell helytállniuk. S miközben általában zavarja őket, hogy kevesebb figyelmet kapnak, erről nem beszélnek. A nők pedig elfelejtik, hogy nekik nem csak gyerekük, hanem párkapcsolatuk is van, és „belemenekülnek” az anyaságba. Márpedig ha két ember között – legyenek bármennyire jószándékúak is – kibeszéletlen tüskék jelennek meg, elkerülhetetlen, hogy kezdenek eltávolodni egymástól. Tapasztalataim szerint ez igen gyakori oka a későbbi válásoknak.  

A Betűbölcsit főleg gyesen, gyeden lévő kismamák látogatják, bölcsődés korú gyerekeikkel. A korosztály a néhány hónapostól a totyogóson át az óvoda küszöbén álló, érdeklődő csemetéig vegyes. Gyenesné Szabó-Hevér Ibolya a 2,5 éves Gyenes Bencével érkezett. Rendszeres látogatói a programnak: tavaly Bence lett az Év Betűbölcsise, ami a leggyakoribb vendég elismerő címe.

Az anyuka elsősorban a programok miatt jön, a kicsi pedig belekóstol közben a közösségbe, és – mondja Ibolya – természetes közegévé válik a könyv. Így – reméli az édesanya – érdeklődő, az irodalom, a szépség iránt nyitott iskolássá cseperedik majd kisfia. Addig is együtt fedezik fel a képeskönyv hősök kalandjait, és szívesen kölcsönöznek mese DVD-t is. Bence kedvence a Bogyó és Babóca és Süsü.

Míg Bencét és mamáját faggatom, Domján Mihály éppen arról beszél az anyukáknak, hogy érdemes párjukkal hetente másfél órát kettesben, az otthonukon kívül tölteni. Ezzel – javasolja a szakember – visszalophatók kapcsolatukba azok a régi pillanatok, amikor felfedezték a másikban a nőt és a férfit, és amit a szülővé válás gyönyörűségesen nehéz hétköznapjaiban már-már elveszettnek hisznek.

Tóth Timea

Kövessen minket a Facebookon is!