Szentmisével emlékezünk évről évre várossá válásunkra
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án a városért mutattak be szentmisét az Ótemplomban. A szertartást dr. Rónaszéki Gábor plébános celebráltra. A hagyományoknak megfelelően ezen a napon a város elöljáróival közösen kérték Isten áldását Félegyházára és lakóira.
Mária Terézia királynő 1774. február 4-én írta alá Félegyháza mezővárosi oklevelét. Ezt követően az akkori plébános, Benedek Ágoston azzal a javaslattal élt, hogy a város elöljárói ezen a napon, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén imádkozzanak a városért, gyújtsanak gyertyát. A plébánost később elhelyezték, így a szép kezdeményezés elhalt.
Ezt követően 1808-ban Balogh István plébános felelevenítette ezt a hagyományt, de csak pár esztendeig élt újra a szokás. Hosszú idő eltelte után, 2003-ban Talapka István apát-plébános kezdeményezésére újra él ez a hagyomány Félegyházán.