Közélet 2014. június 3. 15:02

Súlyos természetkárosítás a városközpontban

Képgaléria
Súlyos természetkárosítás a városközpontban
Amint arról korábban beszámoltunk, a Városalapítók napja után a könyvtár melletti park egyik szép facsemetéje kettétörve hevert a füvön. Később kiderült, hogy nem ez az egyetlen áldozat. Meizl Ferenc, a Madárbarát Klub vezetője, a park megálmodója, kialakításának főszervezője, felháborodottan kereste fel szerkesztőségünket.

„ Három éve a Petőfi Sándor Városi Könyvtár mellett a Madárbarát Klub önerőből hat vérszilvafát ültetett. Március 8-án a Herman Ottó centenárium tiszteletére további három gömbjuhar és három rózsalonc került a Madárbarát kert információs táblája mellé. A városgazdálkodási szervezet dolgozóinak gondos munkájával, mindannyiunk örömére, ígéretesen szép környezet jött létre. Az idei Városalapítók napján azonban a vidámpark rátelepült három fiatal facsemetére. Szomorú látvány volt a rendezvény után a derékba tört fák pusztulását látni. Ki ezért a felelős? Hogyan tudjuk a jövőben az ehhez hasonló, súlyos természetkárosításokat elkerülni? Helyes-e a továbbiakban a városközpontba telepíteni a „vidámparkot”? A parkoló mentén – legalább öt éve – a hirdetőtáblák tartóoszlopai széttöredezve „ékeskednek”. Jelenleg ez a városközpont nem méltó Kiskunfélegyháza városához - mondta el Meizl Ferenc A Madárbarát Klub vezetője által felvetett problémával, illetve kérdésekkel kapcsolatosan megkerestük Balla László alpolgármestert is, akit éppen a helyszínen értünk el. Elmondta: értesültek a rongálásról, azért tekintik át a terepet, hogy megtalálják a rendbetétel módját, illetve azokat a lehetőségeket, amelyek megakadályozhatják a további rombolásokat. Pillanatnyilag nem tudjuk, hogy ki, vagy kik okozták a kárt. Egy biztos, hogy ez tűrhetetlen. Ezért halaszthatatlan, hogy átgondoljuk, hogy mit kell tenni. Mindenesetre az biztos, hogy a kitört, vagy pusztulásra ítélt fákat rövid időn belül pótoljuk. Ennek ellenére meg kell fogalmazni, hogy semmi garancia nincs arra, hogy újból nem történik hasonló eset.. Vagyunk többen akik arra törekszünk, hogy minél szebb legyen a városközpont, mások pedig arra, hogy minél nagyobb kárt okozzanak. A rossz pénzügyi helyzetben nehezen tudjuk hetente, havonta pótolni az elpusztított fákat. Pillanatnyilag nem tudjuk mi lehetne a megoldás. A vasrácsok mellett nem lehet minden fa mellé egy polgárőrt, vagy rendőrt állítani. Mindenesetre az is sokat ártott, hogy a Városalapítók napján ide zsugorodott be a szórakoztató rendezvény. Nem tudjuk, és nem is akarjuk gyanúsítani a mutatványosokat, bérlőket azzal, hogy ők pusztítottak. Az viszont biztos, javasolni fogom a képviselő-testületnek, hogy a továbbiakban az ilyen típusú rendezvényeket helyezzük át olyan helyekre, ahol nincs lehetőség ekkora károkozásra. Erre jó helyszín lehetne a volt Vasas pálya, vagy a sportcsarnok melletti parkoló is. Mindkettő könnyen megközelíthető gyalogosan éppúgy, mint kerékpárral.

A romos hirdetési állványokkal kapcsolatosan azt mondta Balla László, hogy ebben az állapotukban azokat meg kell szüntetni. Felújítva lehet, hogy néhányat vissza lehet állítani, annak függvényében, hogy van-e rá igény. A többit pedig rendbe téve, a város más pontjain lehetne elhelyezni.

H. S.

Kövessen minket a Facebookon is!