Kitekintő 2014. január 8. 14:58 Forrás: MTI

A Nyugat női

A Bíró Kriszta gyűjtése nyomán készült szövegkönyv a Nyugat folyóirat írói, költői mögött álló, küzdő, mosolygó és szenvedő asszonyok portréját kelti életre – mondta Németh Virág a bemutató előtt az MTI-nek.

A színház dramaturgja hangsúlyozta: magyartanárainktól sokat hallottunk Kosztolányi, Babits, Ady szerelmi lírájáról, Karinthy lehengerlő humoráról, Móricz írásairól, a Nyugat generációjának irodalomtörténeti jelentőségéről, arról azonban ritkán esett szó, hogy e nagy írók milyenek voltak magánemberként.

 

Tudták-e például, hogy Szabó Lőrinc egyórányi beszélgetés után odaajándékozta jegyesét Babitsnak, az asszony háta mögött, vagy hogy Móricz első felesége öngyilkos lett, mert nem bírta elviselni férje hűtlenségét – utalt Német Virágh a Nyugat költő- és írófejedelmeinek magánéletére.

 

Hozzátette: számtalan feleség mondott le élete álmáról, hivatásáról, hogy férje zsenialitásának szolgálatába álljon és számtalan férfi pusztult bele abba, ha felesége ezt nem tette meg.

 

A kecskeméti színház korabeli szövegek felhasználásával, öt kiváló színművésznő - Sára Bernadette, Bognár Gyöngyvér, Téby Zita, Decsi Edit és Hajdú Melinda - tolmácsolásában mutatja be a művészfeleségek olykor bohém, olykor pedig keserű életét – fogalmazott a kecskeméti színház dramaturgja.

 

Németh Virág a darabról kiemelte, hogy A Nyugat női mindemellett egyetemes kérdésekkel is foglalkozik: a szerelemről, a vágyról, a kísértésről, a házasságról mesél; a karrierről, a nők szerepéről és helyzetéről való elmélkedés pedig évtizedek távlatából is korszerűnek és aktuálisnak tűnik.

Kövessen minket a Facebookon is!