Segítséget kér egy pálmonostori család
János és Mónika a Bács-Kiskun megyei Pálmonostorán éltek három gyermekükkel, halmozottan nehéz körülmények között. A férfi eddig gyesen volt a legkisebb, 2 éves gyerekkel, párja pedig eladóként dolgozott, havonta alig 70 ezer forintos fizetésért. A mindennapi megélhetésre is alig volt pénzük, ráadásul leromlott állapotú házukat is sürgősen fel kellett újítaniuk, ezért nemrég hosszas vívódás után úgy döntöttek: János néhány hónapra kimegy dolgozni Angliában élő testvéréhez, hogy az ottani sokkal magasabb bér hazaküldésével támogassa családját.
Január végén ült repülőre, meg is érkezett, de sajnos nem sokkal a leszállás után tragédia történt: agyvérzést kapott. Nem volt semmilyen látható előjele. Talán a repülőút hozta ki belőle, illetve stresszesebb is volt az utóbbi időben – találgatja az okokat Mónika. A helyzetet még kilátástalanabbá tette, hogy nem volt utasbiztosítása, mivel a rákövetkező napon már dolgoznia kellett volna. A társadalombiztosítását pedig még nem intézték el addig.
Bár a férfit azonnal kórházba szállították, nem tudtak segíteni rajta: másnap jött egy újabb stroke, aminek következtében az orvosok már csak azt tudták megállapítani, hogy agyhalott lett. Tehát a többi szerve tovább funkcionált, de az agy összes működése végérvényesen és visszafordíthatatlanul megszűnt.
A család ezután nehéz döntést hozott: hozzájárultak, hogy lekapcsolják őt a lélegeztetőgépről, egészséges szerveit pedig felajánlották donorcélokra. Ezért cserébe a kórház átvállalta a vizsgálatok és az ápolás milliós nagyságrendű költségeit. Azonban jött az újabb probléma: a hamvasztás, aminek nagyjából 450 ezer forintos díját a hozzátartozók képtelenek saját forrásból előteremteni.
Mónika elmondása szerint segítséget kért a Külügyminisztériumtól és a helyi magyar konzulátustól is (hiszen például a veronai buszbaleset után hangsúlyozták: mindenkinek segítenek) - de hiába. Elutasították őt, ahogy a Vöröskeresztnél is sikertelenül próbálkozott. Még arra sem biztosítottak lehetőséget, hogy utólag, részletekben törleszthesse az összeget.
A határidő pedig szorít: most szerdán vagy csütörtökön sor kerül a hamvasztásra, addig kellene az összeget előteremteni. Ha nem sikerül, János hamvait egy helyi temetőben helyezik majd el a brit állam költségén, ami lényegében lehetetlenné teszi, hogy valaha haza tudják szállítani.
Most az összes hazai és angliai kapcsolatukat latba vetve próbálnak kölcsönöket kérni, hogy mégiscsak összejöjjön a szükséges pénz. "Arra gondolni sem merünk, hogy nem sikerül, és kint temetik el" – mondja Mónika.
A család bármekkora anyagi segítséget nagy köszönettel fogad azoktól, akik úgy érzik, támogatnák őket. A bankszámlaszám a következő: 51700069 - 15273288 (Balázs Mónika), telefonon pedig a 06 70 668 1007-es számon léphetnek vele kapcsolatba.