Büszkeségpontot avattak Gátéron
Jánosiné Gyermán Erzsébet, a település polgármestere elmondta, hogy az iskola és a templom között elhelyezkedő emlékpark méltó helye lesz annak az emlékműnek, amely történelmünk kiemelkedő eseményeire, a magyar nép helytállására, a múlt tiszteletére tanít és nevel bennünket.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke beszédében elmondta, hogy büszkeségpont minden olyan épület és olyan jel, amely a magyarság megmaradását szolgálta és szolgálja a jövőben is. Ünnepi gondolataiban felidézte a 169 évvel ezelőtti gátéri eseményeket. A képviselő hangsúlyozta: – A szabadság napján mindenképpen fontosnak tartom azt tudatosítani mindenkiben, hogy ma is nagyon drága nekünk a szabadság itt Európa e részén. Azért, hogy megvédjük országunkat az a szögesdrót nem csak jelkép, hanem valóságos akadály kell, hogy legyen – mondta a képviselő.
Az ünnepi alkalmon Borbély Gyula, gátéri lakos szavalta el ugyanazt a verset, amelyet 1929-ben mondott el a Szent Anna templom avatásakor.
Az ünnepség megemlékezéssel folytatódott a Faluházban.