Kultúra 2017. március 30. 17:30

Szirák Ferenc Petőfi-kutatóra emlékeztek az Alsótemetőben

Képgaléria
Szirák Ferenc Petőfi-kutatóra emlékeztek az Alsótemetőben
Dr. Szirák Ferenc születésének 120. és halálának 75. évfordulójára emlékeztek a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tagjai március 28-án az Alsótemetőben.

Kállainé Vereb Mária, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár igazgatója megköszönte a jelenlévőknek, hogy dr. Szirák Ferenc sírjánál közösen emlékeznek a város egykori nagy szülöttjére. Ezt követően Kapus Béláné, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke beszédében bemutatta dr. Szirák Ferenc életét és munkásságát. Többek között elmondta azt is, hogy a mindössze 45 évet élt tanárembernek mintegy 100 írása jelent meg. Akkoriban a város ezüstszájú szónokának is nevezték.

Dr. Szirák Ferenc Petőfi Sándor Kiskunság című versének elemzésével bizonyította, hogy a lánglelkű költő Kiskunfélegyházáról írta a versét, azaz itt született. Ezzel az elemzésével a maga részéről eldöntve a régóta parázsló szülőhelyvitát a költő születésével kapcsolatosan. – Ha már nem taníthatok, élni sem kívánok többé! – maradt fenn dr. Szirák Ferenc mondása, aki 1942. március 28-án távozott el az élők sorából.

A megemlékezők rövid néma főhajtását követően dr. Tarjányi József a Petőfi Emlékbizottság elnöke és Laczkóné dr. Szabó Klára a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tiszteletbeli elnöke elhelyezték dr. Szirák Ferenc sírján az emlékezés koszorúját.


 

Kövessen minket a Facebookon is!