Helyi hírek 2017. április 21. 07:30

A birkózók közössége egy nagy család Félegyházán - videóval

Képgaléria
Látványos, szépen koreografált bemutatóval köszöntötték a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület növendékei a birkózóbálra összegyűlteket április 8-án a Constantinum Intézmény sportcsarnokában. A rendezvényen humoros, énekes előadások is szórakoztatták a nagyérdeműt. A jótékonysági bál bevételét az egyesület a sportolók fejlődésére, az edzési feltételek javítására, valamint a versenyekre utazás költségeinek fedezésére fordítja.

A bálon elsők között köszöntötték Kelemen Andrást, aki 55 éve birkózóként, edzőként, pártolóként segíti a birkózók munkáját. Emlékeit idézve András elmondta, hogy annak idején számára nagyon fontos volt, hogy egy jó közösségbe került. Azóta is kitűnő kapcsolata van minden sporttársával, egykori birkózóval, edzővel, és a mostani fiatal versenyzőkkel is. – Örülök annak, hogy sok tehetséges fiatal jár az edzésekre, közülük magyar bajnokok, diákolimpikonok kerülnek ki, de valamennyi országos versenyen eredményesen szerepelnek. Ezért érdemes mindent megtenni – tette hozzá.

A jótékonysági bálon Ván Jenő elnök elmondta, hogy egyesületükben sokan csak egészségük megőrzéséért vesznek részt az edzéseken, de természetesen a versenyzés legtöbbjük számára fontos. Minden évben eredményesen szerepelnek az ifjúsági versenyeken, később pedig felnőttként is sikereket aratnak.

Szerencsére az egyesület a várostól is kellő támogatást kap. A birkózószövetség részéről pedig ígérvényt kaptak arra, hogy 2018-ban lehetőségük nyílik egy önálló edzőterem megépítésére is. Ez a terem a Honvéd sporttelepen épülhetne meg. Elsősorban nem versenyek rendezését szolgálná, de a két birkózószőnyeggel, korszerű kiszolgáló helyiségekkel kulturált körülményeket biztosíthat az edzéseknek.

A báli műsor zárásaként az egyesület legeredményesebb sportolóit köszöntötték. Köztük az országos diákolimpia és országos bajnokság döntőjére bejutott versenyzőket: Páli Évát, Bene Róbertet, Czakó Zoltánt, Páli Gergőt és Stecenkó Nándort. A diákolimpia 5.helyezettjeit: Kiss Henriettát és Bátyai Doriánt, a diákolimpia bronzérmeseit: Tapodi Rebekát és Termol Tamarát, a diákolimpia ezüstérmeseit: Kiss Viktóriát és Stecenkó Lilit, a diákolimpiai és magyar bajnoki ezüstérmes Varga Bernadett Napsugárt, a diákolimpiai aranyérmes Rekedt-Nagy Rékát és Szabó Szonját, valamint a diákolimpiai és magyar bajnokot, Szécsényi Ádámot.

s. r.

 

Kövessen minket a Facebookon is!