Kultúra 2014. január 10. 07:14

Folyamatosan fejlődik a félegyházi kórház

Folyamatosan fejlődik a félegyházi kórház
Csaknem egy évvel ezelőtt, 2013. február 1-jétől olvadtak be a kecskeméti megyei kórházba a kalocsai és a kiskunfélegyházi kórházak. Hogy telt az első közös év? – kérdeztük dr. Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatóját.

– A kalocsai és a félegyházi intézmény is sikeresen beilleszkedett, és az első félév tanúsága szerint a fekvőbeteg ellátás terén sikerült viszonylag jó eredményeket elérni. Ma már együtt szerezzük be a termékeket közbeszerzéssel, illetve pályáztatással, aminek mutatkoznak a pozitív hatásai. A közelmúltban elnyert mintegy 3 milliárd forint értékű TIOP 2.2.6./B pályázat keretében Kecskeméten mikrobiológiai laboratórium épül, és az informatikai rendszer összehangolását is szeretnénk ebből az összegből megvalósítani. Várhatóan mindez 2014-2015-ben teljes körűen megtörténik. A kalocsai kórházban mintegy 1,2 milliárd értékben tervezünk átépítést és eszközfejlesztést, a kiskunfélegyházi kórházban pedig 1,3 milliárd forint nagyságrendben. Kiskunfélegyházán a meglévő főépület mellé egy átriumos épületrész kerül, amely a szakorvosi rendelőintézeti feladatok számára nyújt majd elhelyezést. Ezen kívül átépítjük a radiológiát, kialakítjuk az egynapos sebészeti műtőblokkot két műtővel, egy nappali betegellátási részleget, és egy sürgősségi fogadóhelyet is.

– Milyen változásokat generál az integráció Kecskeméten a már említett TIOP pályázaton túl?

– Számos olyan fejlesztés elindításában gondolkodunk, amelyek Kiskunfélegyházán és Kalocsán is jelentős előrelépést hozhatnának a betegellátásban. A mikrobiológiai labor orvos-szakmai jelentőségét mindhárom kórház élvezi majd, csakúgy, mint a tervezett, úgynevezett POCT rendszer pozitív hatásait. Ez a fejlesztés az ágy melletti gyors diagnosztikát teszi majd lehetővé azzal, hogy a szükséges laborvizsgálatokat ott és azonnal el lehet végezni. Folytatjuk a központi sterilizáló eszközfejlesztését is, amivel párhuzamosan Kiskunfélegyházán teljesen megszüntetjük a sterilizálót. Terveink között szerepel a mindhárom kórházra kiterjedő, egységes informatikai rendszer, valamint a teleradiológia és telepatológia tejeskörű kiépítése. Ennek megfelelően Kalocsára és Kiskunfélegyházára is digitális röntgenkészülékeket vásárolunk. Mindezt egységes minőségbiztosítási kontroll rendszer foglalja majd keretbe.

Tóth Timea


Fotó: kmk.hu

Kövessen minket a Facebookon is!