Elhunyt Grosics Gyula
Képgaléria
A legendás kapus Dorogon kezdte pályafutását, 1943 és 1947 között volt a csapat játékosa. Klubjával 1944-ben imponáló eredménnyel nyerték a nemzeti bajnokság harmadik vonalát. Ugyanebben az évben a Magyar Kupában elődöntős volt a csapat, 1945-ben pedig már sikeres osztályozóval az NB I-be jutott. Az 1945–1946-os évadban újoncként a 12. helyen végzett az eredetileg 28 csapatos mezőnyben a Dorog. A következő évadban azonban kiesett az első osztályból, miután a Győrrel azonos pontszámmal végzett, ám rosszabb volt a gólkülönbsége. Grosics 1947-től a MATEOSZ, illetve Teherfuvar hálóját őrizte.
1950-ben került a kor sztárcsapatához, a Budapesti Honvédhoz, amely akkoriban az Aranycsapat legendás játékosainak a gyűjtőhelye volt. Grosics Gyula háromszor ünnepelhetett bajnoki címet a Honvéddal; 390 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, valamint 1947 és 1962 között 86 alkalommal a válogatott kapuját is őrizte. Részese volt az évszázad mérkőzésének nevezett 6-3-as londoni diadalnak. Tagja volt a helsinki olimpián (1952) győztes, valamint az 1954-es világbajnokságon ezüstérmes válogatottnak is. Összesen három világbajnokságon (1954, 1958, 1962) szerepelt.
1956-ban máig tisztázatlan okokból hazaárulással vádolták, s kis híján börtönben végezte. Pestről száműzve ugyan, de a Tatabánya kapujában folytathatta pályafutását, ahol 1963-ig játszott. 1964-ben abbahagyta a labdarúgást, mert nem engedték, hogy a Ferencvároshoz igazoljon. Tizenegy vébé-meccs A FIFA statisztikái szerint 1954 és 1962 közt Grosics 21 FIFA-tornán játszott meccsen védte a magyar válogatott kapuját (ebben 15 nyert meccs volt és két döntetlen).
A világbajnokságokon játszott 11 meccsen 17 gólt kapott, a hat világbajnoki selejtezőn hatot, az öt olimpián játszott meccsen pedig csak kétszer tudták bevenni a kapuját. A legtöbb gólt egy találkozón belül az 1954-es világbajnokság két, németek ellen játszott mérkőzésén kapta. Az első csoportmeccset a válogatott 8-3-ra nyerte, viszont a döntőben óriási meglepetést okozva 3-2-re kikapott. Ezen felül Grosics további egy találkozón kapott még három gólt: az 1962-es budapesti, Hollandia ellen vívott 3-3-as találkozón.
Nem szeretett védeni
Az Aranycsapat legendás kapusa 2011. február 4-én, 85. születésnapja alkalmából hosszabb interjút adott az MTI-nek, amelyben a többi közt arról vallott, hogy csatár szeretett volna lenni.
– Nem szerettem védeni. Mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek és azoké a szégyen, akik gólt kapnak. Persze később, befutott kapusként már megváltozott erről a véleményem – mondta az MTI-nek akkor az 1952-es helsinki olimpián aranyérmes labdarúgó, aki már 14 évesen bemutatkozott az élvonalban szülővárosa, a Dorog színeiben. Arra a kérdésre, hogy elcserélné-e ötkarikás győzelmét a világbajnoki címre, igennel válaszolt.
– Ötvenkettőben még a legjobbak szerepeltek az olimpián, mert a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség csak ötvenhatban szabályozta, hogy szinte kizárólag utánpótláskorúak szerepelhetnek a nyári játékokon, így a Helsinkiben aratott diadal rendkívül értékes. Ennek ellenére már akkor is a világbajnokság volt a sportág csúcsa. Életem legfájdalmasabb emléke az 1954-es berni vébédöntő, elsősorban azért, mert ez azon ritka esetek egyike, amikor nem az ellenfél nyert, hanem mi vesztettünk – mondta Grosics, aki haláláig követte a futballt, de már csak televízióban, mert egészségi állapota ezt tette lehetővé.
A pályafutása során Fekete Párducnak becézett sportember egészségével kapcsolatban akkor azt mondta, nem dicsekedhet, panaszkodni pedig nem akar. Bevallása szerint három szívinfarktus érte, az egyiknél, amikor elesett, eltört a bordája, amely megsértette a tüdejét. Utána többször lyukadt ki a tüdeje, emiatt öt éve hosszú ideig kezelték kórházban.
– A rekeszizmot húzták rá a problémás területre. Azóta nincs gondom vele, csak a légzésem vált nehezebbé, már egy apró séta is kifáraszt. Minden héten vizitre kell járnom, illetve vissza kell fognom magam, mert veszélyes lehet az egészségemre a sok közszereplés.
A Dorogon született, 86-szoros válogatott hálóőr akkor még nem volt a Nemzet Sportolóinak tagja, és mint mondta, szavakkal nem kifejezhető, mekkora megtiszteltetésnek gondolja ezt a címet. Alig több mint egy hónappal később pedig – 2011-ben – bekerült az illusztris társaságba csapattársával, Buzánszky Jenővel együtt. A játékosként elért kiváló eredményei mellett arra nagyon büszke volt, hogy Budapesten iskolát, Gyulán pedig labdarúgó-akadémiát neveztek el róla. Hozzátette, amikor ennek jelentőségébe belegondol, elsősorban azokra emlékezik, akik lehetővé tették számára, hogy ilyen pályafutása legyen, külön kiemelve a szüleit.
– Ami tegnap történt, az nem foglalkoztat. Viszont gyermekkorom emlékei egyre élesebbek. Számomra fontos ezek újraélése. Úgy kell viszonyulni a sporthoz, hogy legyenek élmények, melyekre öregkorában szívesen gondol vissza az ember. De csak az élheti át újra ezeket az emlékeket, aki mindent megtett a sikerekért – mondta három éve Grosics, akinek életéről Keresztlécen címmel készült dokumentumfilm.
Buzánszky: együtt mentünk volna Berlinbe
Grosics Gyula pénteki halálával Buzánszky Jenő maradt az egyetlen élő tagja a legendás Aranycsapatnak. Mély fájdalommal értesült barátja elvesztéséről. Az MTI-nek elmondta: pénteken kora délután együtt kellett volna utaznia Grosiccsal Berlinbe. A Német Labdarúgó Szövetség ugyanis meghívta őket az 1954-es berni világbajnoki döntő hatvanadik évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségre.
– A barátom marad örökre. Együtt éltünk át szép sikereket és kudarcokat. Mindig lehetett rá számítani – mondta az MTI-nek telefonon a repülőgép felszállására váró Buzánszky.
– A napokban kórházban volt, és mondta, hogy nem tud jönni Berlinbe velem. Reméltem, hogy felgyógyul, hazamehet, és megint mehettünk volna ünnepségekre, baráti összejövetelekre. Ennek a közös útnak most vége. Az 1954-es svájci vébé berni fináléjában a németek meglepetésre 3-2-re legyőzték az Aranycsapatot.
Kitüntetései: - Halhatatlanok Klubjának tagja (1994) - MOB Olimpiai Érdemérem (1995) - Az évszázad legjobb magyar kapusa (1998) - Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje (1993) - Dorog díszpolgára (2001) - A Nemzet Sportolója (2011) - Csík Ferenc-díj (2013)
Fotó: Koszticsák Szilárd - MTI
