Hálával, könnyel és áldással - Videóval
Dósai Attila pappá szentelése negyed évszázaddal ezelőtt, az Újtemplomban történt, ott, ahol most 25 évvel később hálát mondhatott az eltelt időszak eredményeiért. A félegyházi születésű piarista szerzetes gyermekkora is ehhez a templomhoz köthető, hiszen annak idején itt ministrált, és az akkor szolgálatot teljesítő atyáknak köszönhetően már akkor is otthonosan érezte magát az oltár körül. A lelkésznek szülei életpéldája is sokat jelentett, hiszen a hívők számára nehéz időkben is vállalták hitüket, és gyermekeiket katolikus szellemben nevelték.
Így került Attila az általános iskola befejezése után a kecskeméti Piarista Gimnáziumba, ahol elhatározásában megerősödve, további tanulmányait is ezen a pályán folytatta. Az érettségi évében a piarista rendbe jelentkezett, amelynek teológiai főiskoláján, majd azt követően az ELTE-n szerzett diplomát. 1992-ben a rend kápolnájában, Budapesten szentelték pappá, amely után május 24-én az ünnepélyes első miséjét Félegyházán tartotta.
A kecskeméti Piarista Gimnáziumban eltöltött tizenegy év után az atya most már tizennégy éve Nagykanizsán szolgál, ahol a tanári és a szerzetesi élet olyan életformát nyújt neki, amelyben ki tud teljesedni, és amely ahogy mondja, egymástól el nem választható, különleges egységet alkot.
– A szüleimtől, akik a hátrányos megkülönböztetések ellenére is kitartottak a hitük és meggyőződésük mellett, azt tanultam, hogy az igazi boldogságot nem a múlandó dolgok adják, hiszen az értékes és tartalmas élet ezektől független. A diákok az általam képviselt életformán, a választásomon, és a számomra fontos értékeken meglepődnek, elgondolkodnak, és talán hat is rájuk. A munkánk igazi gyümölcse sokszor nem látható azonnal, főleg ma, de én hiszek abban, hogy ha előbb nem, akkor később, valamikor az életük során, vagy az életük valamilyen fordulatakor eszükbe jut az, amit a piarista iskolában kaptak – mesélt hivatásának értékeiről az atya, aki hozzátette, hogy az ő életének meghatározó döntései, és életre szóló szolgálata is nagymértékben tanári példa hatására történt.
Az ezüstmisés pap az ünnepélyes szentmisén is megemlítette azokat a tanárokat, atyákat, akiknek hálával tartozik hivatása alakulásáért, édesanyjának, és már nem élő édesapjának pedig azért a családi légkör kialakításáért, amely hozzásegítette őt ahhoz, hogy az Úristen hívó szavát meghallja.
A szép szavak és megemlékezések után a szentmise befejezéseként a szerzetes áldást kért idős édesanyjára, a jelenlévő családtagokra, barátokra, és hívekre.
K.G.
Fotó: Lapifilm
