Közélet 2014. június 16. 14:17

Az „Év pedagógusa”

Képgaléria
Az „Év pedagógusa”
1974-ben nevelőtanárként kezdett a félegyházi Petőfi Sándor Fiúkollégiumban Rosta Ferenc. A 22 éves, friss diplomás fiatalember Orosházáról érkezett, és nem ismerte sem a várost, sem annak lakóit. Azóta eltelt 40 év. Rosta Ferenc pedig nem csak nevelőként, tanárként, hanem a helyi kulturális élet szereplőjeként is elismerést vívott ki magának. Munkatársai javaslata alapján az idei pedagógusnapon az „Év pedagógusa” címmel ismerték el munkáját.

– A Petőfi kollégiumon kívül hónapokig legfeljebb a főutcán jártam a néhány órás szabadidőmben. Éjjel és nappal a gyerekek között voltam, és nagyon élveztem. Itt ismerkedtem meg két nagyformátumú tanárral, akik nagy hatással voltak rám: Kapus Bélával, ő fegyelemből és erkölcsből mutatott számomra tökéletes példát, és Somogyvári Zoltánnal, a nagyműveltségű utazóval, nyolc évet töltöttem a kollégiumban – idézi fel a kezdeteket Rosta Ferenc.

– 1975 nyarán, megkeresett Kovács Sándor, a Móra Ferenc Gimnázium akkori igazgatója, és előbb óraadó tanárként, majd főállásban is bekerülhettem a nagymultú, híres tanáregyéniségek nevével fémjelzett gimnáziumba. Kezdetben rajzot és művészettörténetet tanítottam, majd nevelési alapismereteket, pszichológiát és etikát. Később lehetőségem nyílt a Constantinumban is tanítani, aminek nagyon szerettem a légkörét, és nagy hatással volt rám az igazgató, áldott emlékű Ágnes nővér karizmatikus személyisége.

– Időközben bekapcsolódott a város művészeti életébe is. Kiállításokat nyit meg, művészeti írásai rendszeresen megjelennek helyi és országos lapokban, és negyedik ciklusát tölti a Móra Ferenc Gimnázium igazgatójaként. Mire a legbüszkébb?

– Mindenekelőtt a családomra. 1976-ban nősültem, szintén pedagógus feleségemmel 33 évet töltöttünk együtt nagy szeretetben. Három gyerekünk született. Szabolcs régész, jelenleg a Katona József Múzeum igazgatója, nős, útban a gyermek. Ásatásai során bejárta a Nílus egyes vidékeit, de nevéhez fűződik a bugacmonostori ásatás is. Több minisztériumi bizottság tagja, jelenleg a doktoriján dolgozik. Judit lányom biológusdoktor, a szegedi orvostudományi egyetemen dolgozik, három gyerek édesanyja. Eszter lányom a folytatója a szülei pedagógus vénájának, a gimnázium ének-történelem tanára, ötszörös magyar futsal bajnok, többszörös válogatott, második gyermekét várja. Büszke vagyok arra is, hogy a Félegyházi Egyesült Protestáns Egyház gondnokának választottak, mert a Jóistenbe vetett hitem volt az, ami mindig átsegített a nehéz időszakokon. És örülök, hogy Nagy Ferenc kollégámmal közösen sokat tudtunk tenni a női futball félegyházi meghonosításáért, valamint az olasz testvérvárosi kapcsolat fejlődéséért. Örülök, hogy kollégáim és a tanítványok mindig élni tudtak az adódó lehetőségekkel, és rengeteg szép eredményt, sikert értek el. Büszke vagyok barátságaimra, egyes polgárok tiszteletére, a Gimnázium Örökös Tanára cím megteremtésére, és az intézmény előtt felállított Morell-szoborra, ami a mindennapok nem könnyű tanári munkáját végző pedagógusoknak állít méltó emléket.

T. T.

Kövessen minket a Facebookon is!