A gondolkodás fejlesztését tartottuk a legfontosabbnak
- A vasdiploma átvétele alkalmat teremt a 65 év áttekintésére is. Hogyan összegezné ezt a több mint fél évszázadot?
- Hát ez a több évtized nagyon változatos volt sok-sok problémával és rengeteg szeretettel együtt. Különösen az első éveket jellemezte az örökös izgalom, sokszor félelem és aggodalom. Bizony mindig nagyon komolyan meg kellett gondolni, hogy mit mond ki az ember órán, vagy mit nem. Egy-egy (mások által rossznak ítélt) mondat miatt komoly retorziókra is lehetett számítani. Ez a félelem óhatatlanul végigkíséri az ember életét. Aztán, rengeteg munka volt, nagyon sokat kellett dolgozni. Másként kellet akkor felkészülni az órákra. Precíz, minden részletre kiterjedő, több oldalas óravázlatokat kellett írnunk. Ennek tartalmaznia kellett a kérdéseket is, valamint azt, hogy melyik gyermeknek milyen képességét, készségét akarom fejleszteni. Ez mondjuk számomra nem okozott akkora problémát, mert az apácáknál tanultam, akik nagyon felkészítettek bennünket. Így az alaposság sem volt idegen tőlem. De ennek a munkának az ellenőrzése az igazgató, vagy bárki által már néha problémákat okozott. Persze mi mindent megoldottunk. A gyerekeket jól felkészültséggel engedtük útjukra.
- Meg lehet fogalmazni azt, hogy mit tartottak a minimumnak, amit a gyerekekkel meg kell tanítani?
- Először is a szókincs fejlesztése. Másodszor, hogy a miértekre megtanuljanak válaszolni, egyáltalán felmerüljenek bennük is a miértek. Azaz a gondolkodás fejlesztését tartottuk fontosnak. Mindezek kiegészültek az esztétikai neveléssel. Ehhez kapcsolódóan jut eszembe például, hogy összegyűjtöttük a legszebb magyar szavakat. Ezt a szógyűjtést többször is megismételtük. Sok-sok évvel utána, amikor, már 60 éves voltam, megszólított egy tanítványom. Így szólt: Olga néni egy dolgot szeretnék neked nagyon megköszönni. Azt, hogy amikor rajz és írás óra volt, annyi csodálatos színt, kifejezést és érzelmet adtál. Most voltam külföldön, láttam a tengert, a hegyeket és visszacsengtek a szavaid. Kell ennél nagyobb dicséret?
- Ha újra kellene kezdeni, ismét ezt a hivatást választaná?
- Jó kérdés. Én ugyanis nem akartam pedagógus lenni. Legfőképpen azért, mert nem tudtam énekelni, ez pedig komoly hátrányt jelentett a felvételiken. De aztán az apácák szárnyuk alá vettek és lediplomáztam Mindenből kiváló eredményt értem el, kivéve az éneket. Nem ide készültem, de azt mondtam, megtanulom. És így is lett.
- Látva a fiatalosságát, temperamentumát, biztos vagyok benne, hogy ma is szót tud érteni a legkisebbekkel, el tudja fogadni a gondolkodásmódjukat.
- El bizony! Hogy a mai fiatalok hogyan gondolkodnak? Én csak a dédunokáimat figyelem és kapkodom a fejem. Hol vannak ezek a gyerekek az ötven-hatvan évvel ezelőttiekhez? Gondolatvilágban és mindenben előbb járnak. Ezt az őrületes fejlődés hozta magával, amit nekem is át kell vennem. Szerintem itt buknak el sokan, hogy nem tudják ezt a lendületet, ezt a sokoldalúságot átvenni.
- A számítógépet tetszik használni?
- Rendszeresen használtam nagyon sokáig. Most, hogy mind a két szememmel vannak problémák, már ritkábban ülök elé. A gyerekekkel ezen keresztül tartottuk a kapcsolatot, leveleztünk. Úgyhogy nem idegen számomra. De azért olvasni továbbra is szeretek. A folyóiratokat és a szépirodalmat továbbra is szívesen lapozgatom.
- Ha valaki a pedagógus pályát választaná és öntől kérne tanácsot, mire hívná fel a figyelmét?
- Először is azt mondanám: tisztázza magában, hogy szereti-e az embereket annyira, hogy el tudja fogadni őket minden hibájukkal együtt. Tehát ez az első, hogy én tudok e tiszta szívből adni. Másodszor tudomásul kell venni, hogy ehhez a hivatáshoz komoly lélektani ismeretek kellenek. Igaz, ezt meg lehet tanulni. Én ajánlom mindenkinek ezt a pályát, azzal együtt, hogy tudom, nagyon nehéz.
H. S.