Nagyon sok régi tanítványommal kapcsolatban vagyok
Képgaléria
- A 65 éves osztálytalálkozóra készül. Ezeken a találkozókon az osztálytársak beszámolnak arról, hogy mi történt velük az elmúlt időszakban. Ön miről fog mesélni?
- Sajnos nem sokan leszünk. Harmincan végeztünk és az osztálytársak közül már csak tizenöten élünk. Én eddig minden találkozón jelen voltam, így sok újdonságot nem tudok mondani. A gyermekeimről, unokáimról beszámoltam korábban. Csak annyit tudok elmondani, hogy továbbra is részt veszek a kulturális közéletben, az egyesületi munkában. A legutóbbi kiadványunknak „Akik a mórai talentumból örököltek” című könyvnek egyik fejezetét én írtam. Az egyesületi munkát nagyon szeretem, és addig csinálom, ameddig csak bírom.
- Nagyon helyesen, hiszen az aktivitás tartja életben az embert.
- Pontosan. Én mindig nagyon tevékeny voltam. Most is eljárok szinte minden könyvtári programra. Zsűrizni is sokszor meghívnak egy-egy irodalomhoz kötődő rendezvényre.
- Hány évet töltött aktívan a tanítással?
- Összesen 48 évet dolgoztam a pályán. Ebből két évet Szombathelyen az iparitanuló- iskolában, majd férjhez mentem és Kiskunfélegyházára kerültem. Először itt is a szakmunkásképzőben tanítottam. Innen kértem magam át az I. számú Leányiskolába, amely a Móra Ferenc Általános Iskola elődje volt. A név változott, de én maradtam. 44 évig dolgoztam itt, ebből 10 évet már nyugdíjasként.
- Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy valaki ennyi évet dolgozik ugyanazon a munkahelyen. Mi volt az, ami mindig ott tartotta?
- Jól éreztem ott magam, szerettek és befogadtak. Én egyébként is szeretem az állandóságot, nem szeretek változtatni. Soha eszembe nem jutott, hogy eljöjjek abból az iskolából.
- A pedagógusok általában számon tartják azt, hogy a kezük közül kikerült nebulók mire jutnak az életben. Így van ezzel ön is?
- Nagyon sok régi, kedves tanítványommal kapcsolatban vagyok. Amikor összetalálkozunk szeretettel üdvözöljük egymást, kölcsönösen érdeklődünk egymás sorsa felől. Ami nekem igen nagy öröm volt, hogy több tanítványom visszajelzett a középiskoláról, főiskoláról, hogy amit nyelvtanból megtanultak, abból élnek a mai napig. Ezért érdemes volt dolgozni.
- Nem okozott soha csalódást a gyerekekkel való foglalkozás?
- Nem. Még a gondolata sem kísértett meg annak, hogy valami mást kellene csinálni.
- Több évtizedes munka után az ember összegzi a szakmájával kapcsolatos gondolatait. Ez egyfajta ajánlás lehet a kezdőknek is.
- Csak úgy válassza ezt a hivatást bárki, ha hivatástudatot érez. Kényszerből soha! Sajnos mostanában sokan gondolkodnak úgy, hogy „máshova nem vettek fel, akkor elmegyek pedagógusnak”. Teszik ezt azzal, hogy majd lesz valahogy, ha nem jön be, vagy nem tetszik, akkor otthagyják. Így nem szabad gondolkodni.
H. S.
