Nyári diákmunka program indul az önkormányzatnál
Jelentkezni a [email protected] e-mail címen lehet az alábbi határidőben:
- aki júliusban tudna dolgozni, június 20-án, 12 óráig,
- aki augusztusban tudna dolgozni, június 27-én, 12 óráig.
A jelentkezésnek az alábbiakat kell tartalmaznia:
- név, születési hely és idő, pontos lakcím, telefonszám
- mely oktatási intézményben és milyen szakon tanul
- mely időszakban (július 1-31., vagy augusztus 1-31.) szeretne dolgozni, vagy bármelyik időszak megfelel számára.
A programban az vehet részt, aki rendelkezik a 2016/2017. tanévre (hallgatók esetén II. félévre is) érvényesített diákigazolvánnyal vagy ennek hiányában iskolalátogatási illetve hallgatói jogviszony igazolással.
A jelentkezés további feltétele, hogy a diák közvetítést kérőként a lakó-, vagy tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán nyilvántartásba vetesse magát. Ehhez személyes okmányaival (személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ kártya, adóigazolvány), valamint érvényes diákigazolványával, vagy annak az iskolai tanulmányok befejezése miatti visszavonáskor kiadott iskolalátogatási igazolásával a Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán (Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 4-5.) megjelenik a programba vételének előfeltételét jelentő regisztráció érdekében.
16-18 év közötti diákok esetében a regisztrációhoz törvényes képviselő hozzájárulása is szükséges, ezért ez a korcsoport valamelyik szülővel együtt jelenjen meg.
A diákok e-mailben tájékoztatást kapnak jelentkezésük elbírálásáról és a további teendőkról.