Életet mentett a félegyházi főnővér és a tűzoltóparancsnok
– Vasárnap délután a Körös-toroknál strandoltunk feleségemmel, gyerekeimmel, és Magyari Szabolcs kollégám családjával. Az ő felesége diplomás ápoló, a félegyházi kórházban a krónikus belgyógyászat telepvezető ápoló helyettese. Gyorsan jött a vihar, és reméltük, hogy ugyanilyen gyorsan túl leszünk rajta. Sokan felmentek a gátra, a fák védelmébe. Mi azonban úgy gondoltuk, hogy biztonságosabb, ha a parti homokon maradunk. A fürdősátrakba behúzódtak a gyerekek és a feleségek, mi pedig Szabolcs barátommal beálltunk egy nád napernyő alá – idézi fel a történteket Leiz Gábor.
A vihar azonban nagyobbra duzzadt, mint amire számítottak: mennydörgött és villámlott, mígnem az egyik dörgésbe valósággal beleremegett a talpuk alatt a talaj. Az élménybe még a sokat látott tűzoltók is beleborzongtak. Ezt követően látták meg az elsősegély táskájával a part déli része felé futó úszómestert, és a homokban mozdulatlanul fekvő két embert. „Akkor jöttünk rá, hogy valakibe bele csaphatott a villám.” – emlékszik vissza a történtekre a félegyházi tűzoltóparancsnok, aki vészhelyzetekben edződött lélekjelenlétével azonnal a bajbajutottak segítségére indult csakúgy, mint Magyariné Tóth Erika. A diplomás ápoló felismerve a helyzetet egy szempillantás alatt elfelejtette, hogy néhány perce még reszketett a félelemtől. Gyerekeit a felnőttek oltalmára bízta, és míg a vizes homokban futni próbált a tehetetlenül fekvő testek felé, csak az járt a fejében, hogy minél előbb meg kell kezdeni az újraélesztést.
– Amire odaértem, az egyik hölgy újraélesztését már megkezdte az úszómester, így mi – két ott lévő fiatalemberrel együtt – a másik nő segítségére siettünk. Mondtam, hogy diplomás ápoló vagyok, mire az egyik férfi közölte, hogy ő szülész orvos. Miután felmértük, hogy sem a perifériás pulzus, sem pedig a carotis nem tapintható, és spontán légzés sincs, a légutak szabaddá tétele után megkezdtük az újraélesztést. Az orvossal felváltva, szinkronban, teljes összhangban dolgoztunk, miközben a másik férfi a beteg fejét tartotta. Az időt egyáltalán nem érzékeltem, egyszer csak azt vettük észre, hogy megérkezett a segítség eszközökkel, műszerekkel. A mentős doktornő profi módon intubálta a beteget, akinek ezután visszatért a spontán légzése, majd a keringése is. A mentősöknek 128/92-es vérnyomással adtuk át – foglalja néhány mondatba a mintegy 40 perc megfeszített munka lényegét Erika.
Mert, hogy körülbelül ennyi idő telt el, mire sikerült „visszahozni” a betegeket, és stabilizálni az állapotukat. Eközben Leiz Gábor biztos kézzel tartotta távol a kíváncsiskodókat, biztosította a helyszínt, továbbá a nyugodt körülményeket az életmentőknek és a mentősöknek, tartotta az infúziót… No és ott volt még a munkáját példaértékű odaadással végző úszómester és az ő segítői, akik a másik bajbajutott életéért küzdöttek, sikerrel. Róluk azonban nem sokat tud mondani sem Erika, sem Gábor. Mint magyarázzák, oly mértékben beszűkül ilyenkor az ember a saját feladatára, hogy szinte nem is érzékel mást a külvilágból.
Szóval, vasárnap, a Kőrös-toroknál összefutottak a hétköznapi hősök. Lehettek volna egyszerű strandolók is, de a sorsnak más terve volt velük. Másodpercek alatt szövetségesekké tette őket a közös cél: megmenteni két ember életét. S miután ez sikerült, ki-ki hazament anélkül, hogy megkérdezte volna a másik keresztnevét. Szerintük természetes, amit tettek. Mi azonban legyünk csak büszkék a félegyházi életmentőkre!
x x x
A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a cikk megjelenését követően arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy az életmentésben két további tűzoltó is részt vett: a Csongrádi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság helyszínen tartózkodó munkatársa, Újszászi Zoltán őrmester, valamint Bugyi Tibor tű. zászlós, a Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltség főelőadója.
A lánglovagok tehát újra bebizonyították, hogy nem ismernek lehetetlent.
Tóth Timea
