Kitekintő 2017. augusztus 9. 10:00 Forrás: index.hu

Újra lehet támogatást igényelni mosógépre és hűtőre

Újra lehet támogatást igényelni mosógépre és hűtőre
Hétfőn elindult a háztartási nagygépek csereprogramja, elsőként az észak-alföldi régióban élők nyújthatják be a támogatási igényeiket – ezt Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára jelentette be hétfőn.

Az Otthon Melege programban a pályázók 25 ezer és 45 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatást kaphatnak hűtő- és fagyasztó- vagy mosó- és szárítógépekre. A 600 millió forintos támogatási keret szükség esetén az igényeknek megfelelően növelhető, Szabó Zsolt szerint legalább 50 ezer pályázatra lehet számítani. A következő hetekben az ország összes régiójában megnyitják a pályázatot, utolsóként – augusztus utolsó hetében – a központi régióban, Budapesten és Pest megyében.

Kövessen minket a Facebookon is!