Kitekintő 2017. augusztus 9. 12:00

„Asztrik érsek örökségében” – Megjelent Bábel Balázs legújabb kötete

Képgaléria
„Asztrik érsek örökségében” – Megjelent Bábel Balázs legújabb kötete
Megjelent a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érsekének új könyve, mely a főpásztor 2016 júniusa és 2017 áprilisa között elhangzott beszédeiből összeállított válogatás Koloh Elek újságíró szerkesztésében. A kötetet megjelenését követően sajtótájékoztató keretében mutatták be a kalocsai érsekségen.

 

- Tizennyolc esztendeje szeptembertől júniusig minden héten 45 percig tartom szóval a tisztelt hallgatóságot. Aki legalább tíz alkalommal egy-egy 45 perces előadást elvállal, tudja, hogy ez mennyire nehéz műfaj. Próbálom folyamatosan változtatni a témákat, igyekszem új gondolatokat bevinni az előadásaimon. Farkas P. József, a köteteim spiritusz rektora újra és újra megerősít abban, hogy van még mondanivalóm. Ez pedig őszinte örömömre szolgál. Szeretnék olyan gondolatokat tolmácsolni mások felé, amelyeket magam is szívesen vennék másoktól – hangsúlyozta Bábel Balázs érsek.

Ez már a hatodik válogatáskötet, amelyet szerkesztek, és a gondolatiságot illetően mindig a bőség zavarával küzdök. Az összeállítás hanganyagok alapján történik. Ezekből mintegy hetvenet hallgatok végig egy-egy könyv kapcsán, utána szelektálom az anyagot. E kötet tartalma négy vezérfonal köré csoportosul: Asztrik-év, Szent László-év, a reformáció kezdetének 500. évfordulója és a bevándorlás – ismertette Koloh Elek a sajtótájékoztatón. 

- Az aktualitás mindenkor követelmény – mutatott rá a szerkesztő. – Emellett érsek atya szüntelenül újat tud mondani a hagyományos egyházi ünnepeket illetően is. És ennek ürügyén képes összefüggéseket találni olyan mindennapi problémákkal kapcsolatban, amelyek sokakat foglalkoztatnak. Ebben rejlik az olvasottság. Az idei összeállításban több súlyos téma is szerepel, mint például a reformációhoz való viszonyulás katolikusként. Az esetleges félreértések elkerülése érdekében a pontos megfogalmazás kiemelten mérvadó volt.

- A tradicionális és új elvének egyaránt érvényesülni kell. Úgy értem, van egy hagyományos keresztény tanítás, amit mindig időszerűsítünk. Ráadásul minden évnek megvan a maga aktualitása. Ezek önmagukban adják a feladatot, hogy igehirdetéseim során próbáljam felkelteni az emberek érdeklődését, másrészt tisztázni egyes dolgokat, mert olykor tévképzetek uralkodnak bizonyos kérdésekben. Harmadrészt okulásnak szánom az elhangzottakat. Ha valaki csak a hagyományosat mondja, erre úgy reagálnak: ez régi lemez, már hallottuk. Ha viszont csak újat mondunk, akkor pedig olyan remittendává válik, mint a mai hírek. A legkorszerűbb dolog avul el leghamarabb. A korszellem változik, akár egy esztendő leforgása alatt is. Más szavakkal: a hívő tudja, hova fog megérkezni beszédében a pap, de arra kíváncsi, hogyan. A beszédek örökös tanulást kívánnak, valamint szembesülést másokkal. A jó szónok szavakkal indítja meg az embereket – hangsúlyozta Bábel Balázs.

A főpásztor a bevándorlással kapcsolatban elmondta: „A migráció kérdését nem lehet elkerülni, annyira aktuális – és forró pont marad még jó ideig. E tekintetben több szempont érvényesül. Egyrészt erkölcsi: »Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek«. Ugyanakkor legyünk óvatosak, bölcsek, illetve – Szent Pál nyomán – elsődlegesen hittestvéreinken, a rászorulókon segítsünk, másrészt vegyük figyelembe a realitásokat. Ne legyünk kőszívűek, de ostobák sem.”

Kiknek szól a kötet? – merült fel a kérdés a sajtótájékoztatón. A kalocsa-kecskeméti érsek így válaszolt: „Minden közösségben más hangon kell prédikálni; egy diákmisén, cserkészeknél vagy temetésen. Ez a válogatás elsősorban jól tájékozott, a világ dolgai iránt fogékony olvasóknak szól. Az egyes emberek sokkal többet megértenek, mint amennyit ki tudnak fejezni. A közérthetőség alapvető kritérium.”

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Mátyus István

Kövessen minket a Facebookon is!