Ma van a Hontalan állatok világnapja
Az emberi társadalom nagyon sok állatot – a legnagyobb számban kutyákat és macskákat – háziasított, ámde ezzel kötelezettség is jár. A hontalan, kidobott, elzavart állatokra kívánják felhívni ezzel a nappal (is) a figyelmet, és ezzel együtt az ember felelősségére.
És nem csak azzal tehetünk sokat, hogy alaposan megfontoljuk egy állat megvételét, befogadását és az ezzel járó felelősséget, kötelezettséget (és nem utolsó sorban a sok örömet), hanem azzal is, ha mindezeket átgondolva merünk dönteni az ellenkezőjéről is, hogy nem tartunk háziállatot.
Sokat tehetünk azzal is, ha az állatmenhelyeket támogatjuk. Például a félegyházit.
A Hontalan Állatok Világnapjának célját a már sok helyen és sokszor emlegetett Exupery idézetnél jobban nem lehet megfogalmazni: „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél”.