Két bács-kiskun megyei jelölt az Év orvosa pályázaton
Képgaléria
Az Astellas-díj elsősorban és leginkább azokat illeti, akik kiemelkedő emberi és szakmai teljesítményükkel a páciensek és a kollégák elismerését is képesek tartósan kivívni. Nem az egyszeri, katartikus pillanatok az igazán fontosak, hanem sokkal inkább a beteghez való folyamatos odafordulás, az empátia és a hivatásszeretet, amely leginkább jellemzi őket. Lehet szó háziorvosról, kórházi, vagy egyéb intézményben tevékenykedő orvosról, a lényeg, hogy páciensei által elismert, nagyszerű gyógyító legyen – szól az alapítói szándék, amelynek jegyében még február 18-áig bárki eljuttathatja betegtörténetét, vagy leadhatja szavazatát Az év orvosa díjra. Szavazzanak a bács-kiskun megyei jelöltekre!
Dr. Dubravcsik Zsolt Áron
Szakterület: belgyógyászat, gasztroenterológia
Beosztás: főorvos
Intézmény: Bács-Kiskun Megyei Kórház
Település: Kecskemét
Pályázati kategória: Közönségjelölt
Bemutatkozás: Idén voltam 41 éves, orvosként 17 éve dolgozom aktívan, belgyógyász-gasztroenterológus vagyok. Pályaválasztásom nem volt szokványos. Szüleim azt szerették volna, hogy mérnök legyek. Az orvoslást, mint hivatást, egyik pillanatról a másikra választottam. 16 éves lehettem, amikor mindenki legnagyobb megdöbbenésére bejelentettem, hogy az orvosi egyetemre szeretnék menni. Abban az életkorban nem sokat tudtam arról, hogy a gyakorlatban mivel is jár ez a hivatás, de valami megmagyarázhatatlan erő vonzott felé. Azóta a szakma szépségeit és árnyoldalait is láttam, de a szakma szeretete azóta sem csökkent. Vallom, hogy öröm kapni, de még nagyobb öröm adni. Sajnos, a mai rohanó világban egyre kevesebb idő jut arra, hogy betegeinket meghallgassuk, megpróbáljuk megérteni, gondjaikat átérezni és számukra a szükséges magyarázatokat, útmutatásokat, tanácsokat megadni. Mégis azt hiszem, hogy törekednünk kell rá. Ha már egy kicsit is tudunk „adni”, akkor az a betegünk hasznára válik. Igyekszem, hogy a páciens elégedetten távozzon, és biztonságban érezze magát, még akkor is, ha betegsége útvesztőiben bolyong. Szakmai pályám röviden: 1996-ban végeztem a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi Karán, 1999-ig a békéscsabai Réthy Pál Kórházban dolgoztam, gasztroenterológiai profilú belgyógyászati osztályon. A belgyógyászaton belül mindig is két terület vonzott különösen, a kardiológia és a gasztroenterológia. Első éveimnek is köszönhető, hogy az utóbbit választottam. 1999-től dolgozom a Kecskeméti Megyei Kórházban, az akkor újjáalakult Belgyógyászat-Gasztroenterológiai Osztályon. Már abban az évben nagy erőkkel kezdtem endoszkópiát tanulni. Belgyógyászatból 2001-ben, gasztroenterológiából 2003-ban szereztem szakképesítést, "kiválóan megfelelt" fokozattal. 2004-ben adjunktusi, majd 2010-ben főorvosi kinevezésben részesültem. Szorosabb szakmai érdeklődési területem az endoszkópiához köt: az acut pancreatitis endoszkópos kezelési lehetőségei, a post-ERCPs pancreatitis megelőzése, a minőségi endoszkópia (minőségbiztosítás és minőségfejlesztés), endoszkópos ultrahang, colonoscopia. De szívesen foglalkozom más gasztroenterológiai betegekkel is (pl. gyulladásos bélbetegek, polypok, refluxbetegség stb). „Az orvoslás bizalmi kérdés” – mondta egyszer egy kedves kollégám. Szeretném, ha az orvos-beteg kapcsolatban a napjainkban tapasztalható negatív hatás ellenére ez a bizalmi kapocs helyreálljon, megvalósuljon. Ebben a betegek részéről tapasztalható hála, a szeretet nagyon erős pozitív visszajelzés számunkra.
Egy mese, ami igaz
Ma már tudom, hogy az orvos szinte barát és segítő a beteg nehéz útján, a sikeres gyógyulás érdekében! A jelöltem Dr. Dubravcsik Zsolt Áron belgyógyász, gasztroenterológus főorvos úr. Már tavaly is Ő volt a jelöltem, de hiszem, hogy ami azóta történt, fontos, főleg a beteg számára. Például még él! Rengeteg mindenen mentünk keresztül, és gondolom, nemcsak az első orvos- beteg találkozás a fontos, hanem inkább a pozitív, hosszútávú együttműködés. Ha az működik, és még sikeres is, akkor azt érdemes megosztani másokkal, hogy lássák: így is lehet! Sőt így kellene! Nagyon örülnék, ha megoszthatnám a történetem másokkal is, mert van egy mesém, ami igaz! Egyedül voltam otthon, és nagyon rosszul lettem. Furcsa érzés volt, mert igazán soha nem voltam beteg. Nehezemre esett összeszedni a gondolataimat, nehéz lett a mozgás és a beszédem is szaggatott dadogás lett. Megmértem a vérnyomásom: 190/150/150 volt. Úgy éreztem, nagy baj van. Hívtam telefonon az ügyeletet, de azt mondták, félóra múlva telefonáljak újból, hogy mi van velem. Persze én nem hívtam. Még azon az éjszakán rosszabbul lettem és a férjem másik ügyeletes orvost hívott, aki ki is jött és megkérdezte, hogy kérek-e injekciót? Hogy mire, azt nem tudom, de adott egyet és távozott. Nem lettem jobban, de a reggelt megértem. Így a házorvoshoz fordultunk, aki azonnal mentőt hívott és Budapestre vitetett kórházba. Ott kaptam két egység vért és mellé rengeteg negatív élményt - ismét! Feladtam, és a kórházból is elmenekültem! Soha többet nem akartam még fehér köpenyt sem látni. Lesz, ami lesz! Ekkor a férjem elvitt Kecskemétre, Dr. Dubravcsik Zsolt főorvos úrhoz. Elbeszélgettünk, megnézte a leleteket, elmeséltem az epilepsziás rohamnak tűnő rosszulléteket, ami naponta többször is jön, még éjszaka is, ami nagyon legyengít. Fizikailag teljesen legyengültem, állandó hasmenés, fejfájás, sírógörcsös rohamok, vérnyomás ingadozás volt jellemző egy napomra. A családom nem mert egyedül hagyni, a lakást is csak akkor hagytam el, ha vizsgálatra mentünk. De egyedül soha. Nem féltem kimenni, csak nem tudtam, mert a roham csak jött, és nem lehetett tudni, hogy meddig tart: öt perc vagy egy óra? A Főorvos Úr türelmesen végighallgatott, és azt is tudta, milyen bizalmatlan lettem. Befektetett osztályra és elkezdte a kivizsgálásomat. Tájékoztatott mindig, hogy mit és miért tesz. Nem is akartam elhinni, hogy ilyen is van. Emberként kezelnek! Kedves, empatikus embert ismertem meg a Főorvos Úr személyében. Érzi az ember, hogy figyel rá, érdekli a betege sorsa és lelkiállapota. Nem az órát figyeli! A sok negatív élmény miatt féltem, de a Főorvos Úr ezt is figyelembe vette, többször is benézett a kórterembe és humorával próbálta oldani a feszültséget. Sikerült! Még a sírógörcsös rosszullétemnél sem hagyott magamra, megvárta, hogy jobban legyek. Rengeteg vizsgálatot végzett és kért: endokrinológia, neurológia, kardiológia, nőgyógyászat, ideggyógyászat, szem, száj, immunológia, laborok stb., stb… Felsorolni sem lehet. Túl vagyok kisebb-nagyobb műtéteken, melyek közül az utolsó 2013 februárjában történt. Mindig, mindent a Főorvos Úr szokott intézni, ő letárgyal mindent, kollégát, időpontot és telefonon meg is beszéljük, mikor, hova, kihez kell mennem. A Főorvos Úr szavait idézve „a sok nagyszerű kolléga” által, akikhez küldött, ma már tudom, hogy remek orvosok vannak, csak én voltam rosszkor, rossz helyen. A véleményét mindig, minden vizsgálat vagy egyéb beavatkozás előtt kikérem, és megbeszéljük. Igaz, hogy tünetmentes nem vagyok, rosszullétek, emésztési zavarok, vashiány és mindig újabb, és újabb tünetek vannak, de talán enyhébbek, és nem szorulok ma már állandó segítségre és felügyeletre sem! Hiszem, hogy hozzá tud segíteni a gyógyuláshoz, vagy legalább az elviselhetőbb élethez. Mi sem bizonyítja jobban betegei melletti elkötelezettségét, példátlan türelmét mint az, hogy éppen most jöttem haza egy újabb kivizsgálásról, amit a Főorvos Úr végzett el. Ő sem adja fel, én hogy tehetném? Hogy mi lesz a mesém vége? Remélem, a szokásos jó, és érdemes ilyen emberséges, példamutató munkát végezni, és a Főorvos Úr is elnyeri jutalmát. Köszönet az orvos társadalomnak, és első sorban, mindenekelőtt: Dr. Dubravcsik Zsolt Áron főorvos úrnak, önfeláldozó munkájáért! Egy hálás betege.
Ugyanaz az emberséges orvos maradt, akit megismertem
Szeretném jelölni és megköszönni kezelőorvosomnak lelkiismeretes és segítőkész munkáját. Dr. Dubravcsik Zsolt Áron főorvos, belgyógyász-gasztroenterológus szakorvos úrnak. Nagyszerű orvosnak és embernek tartom. Colitis Ulcerosa a betegségem. Nagyon régóta vannak tüneteim, először aranyérre gondoltak, de kiderült, hogy mégsem. Az állapotom romlásával megismertem egy nagyszerű orvost, aki Kecskemétre küldött, ahol rögtön Dubravcsik főorvos úrhoz irányítottak. A főorvos úr meg erősítette a diagnózist. Mivel már a mindennapi teendőimben és munkámban is gátolt a betegségem, különböző kezelésekkel próbálkoztunk, hogy legalább a mindennapjaim legyenek könnyebbek. Infúziós programban is részt vettem, a főorvos úr tanácsára és segítségével. Sajnos az sem segített. Az állandó hasmenés és vérzés legyengített és elkeserített. De a doktor úr újabb és újabb ötletei, próbálkozásai és a tény, hogy ő sem adta fel, lelkileg segített. Most egy bizonyos gyógyszer szedése mellett könnyebb az életem. A vérzés és a többi tünet is lényegesen csökkent. Nagyon örülök, hogy ő lett az orvosom, mert jól el tudok vele beszélgetni. Havi ellenőrzés mellett figyeli állapotomat, laborvizsgálatokkal, ultrahanggal, stb. és nem kell állandó tükrözéstől félnem. Ha bármi más panaszom van, akkor is a főorvos úr az első, akihez fordulok. Amiben tud, segít, átbeszéljük és keresi a megoldást. Amióta ismerem, ugyanaz az emberséges orvos maradt, mint amilyennek megismertem. Humora, vidámsága, türelme, és barátságos természete megnyugtató, így a bizalom nemcsak a tudásának, hanem emberségének is szól. Mivel azt mondják, hogy ez a betegség nem igazán gyógyítható, remélem, az állapotom tovább javul, és nem lesz rosszabb, és hogy a főorvos úr marad még nagyon sokáig a kezelőorvosom. Köszönet mindenért és sok sikert és elismerést kívánok!
Dr. Maráz Róbert
Szakterület: sebészet, klinikai onkológia
Beosztás: főorvos
Intézmény: Bács-Kiskun Megyei Kórház
Település: Kecskemét
Pályázati kategória: Közönségjelölt
Bemutatkozás: Édesanyám gyermek kardiológusként, édesapám pedig sebész főorvosként dolgozott. Már gimnazista koromban bemehettem a műtőbe, és rögtön tudtam, hogy sebész szeretnék lenni. Egyetemi diplomámat Szegeden szereztem meg, majd a Kecskeméti Megyei Kórház sebészeti osztályán kezdtem el dolgozni 1992-ben. Amikor az első műtétemen túl voltam, úgy éreztem: igen, már sebész vagyok. Aztán a műtőben eltöltött idők alatt rájöttem, soha sem lehet eleget tanulni, ahogy az ember elbízza magát, az élet rádöbbenti: ezt a szakmát csak mérhetetlen alázattal lehet művelni. 1996-ban sebészeti szakvizsgámat az Országos Onkológiai Intézetben szereztem meg, és az ott látott munka olyan hatással volt rám, hogy azonnal elkezdtem onkológiai tanulmányaimat is. 1999-ben sikeresen szakvizsgáztam klinikai onkológiából. Később vált világossá, hogy ez mennyire jó döntés volt, hiszen így a daganatos betegek műtétét követően aktív részese lehettem az onkológiai kezelésnek is, a kemo- és hormonterápia adása után pedig gondozhattam Őket. Ez egy nagyon szoros kapocs kialakulását eredményezte közöttünk. A két szakma más-más kihívásokat rejtett: a sebészetben a naprakészség, gyors döntéskészség, finom, higgadt precizitás dominált, míg az onkológiában a szinte állandó, napról napra változó, újabb tudományos eredményeket kell követni. Legfontosabbnak a beteggel történő első találkozást tartom, itt dől el, hogy az orvos mennyire hiteles és naprakész, ki tudja-e vívni a betege bizalmát. Az onkológiai kezelés egy együttes harc, a páciens gyakran mélypontra kerül, ilyenkor kell a legnagyobb lelki támogatásra. A legnehezebb feladat pedig, amikor a daganat kiújulása, távoli áttétek keletkezése miatt már nem tudjuk megmenteni a beteg életét, aki csak bennünk bízik, belénk kapaszkodik, és néha nem tudja elfogadni, hogy a mi képességeinknek is van határa. Ilyenkor lelkünk egy része meghal Vele együtt, és csak úgy tudjuk tovább folytatni a gyógyító munkát, hogy egy másik betegnek tudunk segíteni. Nagyon kényes egyensúly ez, nekünk is kell a segítség, a lelki feltöltődés, melyet a családunk, gyerekeink, barátaink tudnak biztosítani.
Erőt és reményt adott a folytatáshoz
Egy jól sikerült síelés után voltam, amikor csomót tapintottam a mellemben. Nem ijedtem meg, hiszen rendszeresen jártam szűrésre eddig is, 46 éves vagyok. Most azonban mintát is vettek és rögtön küldtek MR vizsgálatra is. Sajnos a gyanú beigazolódott, a diagnózis mellrák volt. Amikor "magamhoz tértem", férjemmel együtt felkerestük Dr. Maráz Róbertet, akit már régóta ismertünk és segítséget reméltünk tőle. Nem csalódtunk, nagyon megértő és együttérző volt, ugyanakkor komolysága, szakértelme megerősített abban, hogy jó helyen járunk. Nagyra becsülöm, hogy nem ijesztgetett, hanem részletesen, őszintén elmondta, mire számíthatunk, milyen terápiákat javasol. Rengetegen vártak rá, de nem siettetett, mondta, hogy kérdezzem meg nyugodtan, amit szeretnék, azt éreztem, most én vagyok a fontos! A gépezet beindult. A diagnózis után kb. 2 héttel már túl voltam egy nagy műtéten, amit kollégáival együtt kiválóan végzett főorvos úr. Továbbra is éreztem, hogy nem vagyok egyedül, hiszen pár hét múlva már arról beszélgettünk a kontrollvizsgálatokon, hogy hogyan folytatódjék a terápia. Fantasztikus érzés volt, hogy nem kellett onkológust keresnünk, hiszen főorvos úr vállalta az onkológiai kezelésemet is. Ez különösen megnyugtatott, hiszen így komplexen látta és kezelte a betegséget. A kemoterápia alatt még inkább éreztette, hogy milyen hősiesen helyt állok, sokszor erőt és reményt adott szavaival. Folyamatosan figyelte az eredményeimet, telefonált, emlékeztetett, ha valamilyen vizsgálat még kellett. Átérezte, hogy ez a betegség mentálisan is megvisel, észrevette, ha mélyponton voltam, tanácsaival erőt adott a folytatáshoz. Jelenleg hormonterápiában részesülök, melyet szintén Maráz doktor úr irányít, az injekciókat személyesen adja be. Nemcsak a gyógyításban áll helyt, hanem kongresszusokra jár, publikál, előadásokat tart. Fültanúja voltam egyik rendelésen, hogy a prevenció fontosságáról adott rádióinterjút. Sokszor csodálkoztam, honnan ez az energia és elkötelezettség, amivel napról-napra végzi a rengeteg műtétet és egyéb gyógyító munkát. Személyében nemcsak egy felkészült sebész-onkológust ismertem meg, hanem egy remek embert is. Szeretném, ha Ő lenne 2013-ban az év orvosa!
Szavazni és jelöltet javasolni a www.astellasdij.hu oldalon lehet.
