Gazdaság 2017. szeptember 25. 11:30 Forrás: magro.hu

Éhségsztrájkolnának a szőlőtermesztők a Kunságban

Éhségsztrájkolnának a szőlőtermesztők a Kunságban
A szőlőárak csökkentek az egy évvel ezelőttihez viszonyítva, ezért a kunsági borvidéken egyes szőlőtermesztők éhségsztrájkot is fontolgatnak, hogy felhívják a figyelmet a helyzetre. A gazdálkodók szerint a felvásárlási árak túl alacsonyak, és nem fedezik a termelési költségeket.

Király Benedek, a borvidéki Szőlőtermesztők Érdekvédelmi Szövetségének tagja arról számolt be az agrárszektor.hu oldalnak, hogy rendkívül nagy az elégedetlenség a kunsági borvidéken, néhány szőlőtermelő már éhségsztrájkot helyezett kilátásba. Az ok, hogy az árak annyival csökkentek a tavalyiakhoz képest, hogy szerintük már a termelési költségeket sem fedezik. Úgy vélik, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) szerződéses feltételrendszere és szőlőár-prognózisa nem váltja be a hozzá fűzött reményeket a a kunsági borvidéken.

Az idén már csak 80-85 forintot adnak a cserszegi fűszeresért, amit tavaly még 90-ért vettek meg tőlük. A vegyes fehér szőlő ára pedig 80 forint helyett idén már csak 70 forint lett. A helyi szőlőtermelők már az év elején tüntettek volna Budapesten, az országház előtt. A megmozdulást viszont nem tartották meg, abban a reményben, hogy az  ágazati szabályozásban végrehajtott átalakítások az idei szüret idejére már kedveznek majd a gazdálkodóknak.

A gazdák szerint nem igazságos a HNT meghirdetett szerződéses feltételrendszere és a közzétett árprognózisa. Az előrejelzés betartását ők nem tartják kötelező érvényűnek, mert az csak ajánlott árakat foglal magába. Ugyan a szerződéses feltételrendszer a felvásárló borászatok számára 90 napos fizetési határidőt határoz meg, de a vevők a szövetség szerint az ősszel átvett szőlőért többnyire mégis sokkal később és két részletben fizetnek. Erre decemberben és márciusban kerül sor.

A későbbi kifizetések nagy gondot okoznak a helyi szőlőtermelőknek – mondja Király Benedek. A szövetség szerint ráadásul a borászok a szerződés dátumaként általában a szőlő leadásának időpontját szerepeltetik, pedig az ágazati szabályozás augusztus 15-ét határozta meg a megállapodások legkésőbbi megkötési időpontjául.

A Kunság bortermelői ezért most hivatalosan is be akarják jegyeztetni a Szőlőtermesztők Érdekvédelmi Szövetségét, hogy határozottabban képviselhessék az érdekeiket. A vételárak kifizetésének felgyorsítása mellett azt szeretnék elérni, hogy változzon a szőlő felvásárlásához kapcsolódó kompenzációs felár szabályozási rendszere is – közölte Király Benedek.


 

Kövessen minket a Facebookon is!