Gazdaság 2017. október 4. 13:30

Megkezdődött a napraforgó és a kukorica betakarítása

Megkezdődött a napraforgó és a kukorica betakarítása
Nem régen még sárga tányérjában gyönyörködtünk, most pedig már sötét lábain búsan áll nehéz fejével a napraforgó. A beérett termés aratása megkezdődött, a szántóföldi élet ezért ismét megélénkült városunk határában.

Most a napraforgó, az elkövetkező héten a kukorica betakarítása foglalja le a mezőgazdaságban dolgozók idejét. Mindkét növény elérte az aratáshoz szükséges állapotot, időbeni eltolásuk egyrészt a gépek véges kapacitása miatt szükségszerű, másrészt az átvevő helyek a napraforgó betárolásával, szárításával egy időre megtelnek. Mivel az aratással egyidőben az őszi talajmunkákat is el kell kezdeni – hogy az őszi vetésűek is időben a földbe kerüljenek, – ezért a gépek megállás nélkül mennek.

Rádi András, az Őszidő Mezőgazdasági Szolgáltató Gazdaszövetkezet vezetője lapunknak elmondta, hogy a hosszantartó aszályos és forró nyár ellenére is jónak mondható a hozam mindkét kultúra esetében. A hektáronkénti átlag napraforgónál 3 tonna, kukoricánál 4-6 tonna is lehet. A csapadék hiánya miatt a szemek kitelítődése, fajsúlya azonban alacsonyabb, amelyen a szeptemberben jelentkező csapadék már nem tudott javítani.

Náluk a kukoricában jelentősebb kárt a pattanóbogár lárvája okozott, amely a gyökerek megrágásával 50 hektárnyi területen idézte elő a növény pusztulását. A jelentős kártételre képes kukoricabogarat azonban még sikerült távol tartaniuk, mert ez a lassan mozgó, és speciálisan a kukoricát károsító rovar kártétele vetésforgóval visszaszorítható.

Rádi András ugyanakkor megemlítette azt is, hogy a napraforgó ára a tavalyihoz hasonlóan mázsánként 9000 forint körül lesz, míg a kukorica esetében idén magasabb, akár 4200 forintos átvételi árra is számolhatnak a gazdák.

K. G.
 

Kövessen minket a Facebookon is!