(M)értékek lettünk
A projekt során 22 középiskolás fiatallal különböző tréningeken vettünk részt, melyen önismeretet, kommunikációt és projektmenedzsmentet tanultunk, majd az elsajátított tudás birtokában elindultunk a város iskoláiba és a diáknapokon ‘Free hug’ akciót szerveztünk, beszélgettünk az a Fiatalok Lendületben Programról és annak lehetőségeiről. A polgármesteri hivatalt is megcéloztuk és leszerveztük, hogy gyerekeknek szóló Uniós fotófalakat helyezhessünk el a város központjának különböző pontjain. Kiválasztottunk 4 országot, melynek híres mesefiguráját, járművét és nemzeti ételét szerettük volna megjeleníteni a táblákon, úgy hogy a gyerekek a mesefigura kivágott arca helyére saját fejüket illeszthessék és belebújjanak egy-egy karakter bőrébe. Így ők maguk lettek Pinoccio és Mézga Aladár, Piroska és Malacka. Azóta sok –sok fotót látunk a Facebookon a gyerekekről. Rengeteget tanultunk, hasznos tapasztalatokat szereztünk, jól éreztük magunkat a találkozásokon, új barátságokat is kötöttünk és elmondhatjuk, hogy “egy kicsit mi is beleírtunk a város történelmébe”- ahogy Görög Vili fogalmazott az utolsó találkozásunkkor. Köszönjük a két vezetőnknek Kárpáti Ritának és Dr. Horváth-Rekedt Grétának a segítséget, hogy mindvégig mellettünk álltak és pótanyákként voltak/ vannak velünk.
Barna Pap Bianka Móra Ferenc Gimnázium
A program az Európai Bizottság támogatásával valósult meg.