Petőfi tisztelői előtt tisztelegtek
– A tisztelők tisztelete ez a nap. Főhajtás azok előtt, akik Petőfit nem csak szerették és tisztelték, de azért is tettek, hogy Félegyháza méltóképpen emlékezzen rá – mondta Mészáros Márta, aki a több helyszínen zajló esemény városházi állomásán a Petőfi szobor történetét elevenítette fel, miután Rosta Ferenc alpolgármester köszöntötte a díszteremben összegyűlt tisztelőket, emlékezőket, Kőfalviné Ónodi Márta levéltárvezető pedig a Petőfi-ház falán lévő emléktábla másfél évszázaddal ezelőtti leleplezésének részleteit osztotta meg az érdeklődőkkel.
Az előadások után a Petőfi szobornál mécsest gyújtottak a résztvevők, majd a Petőfi Emlékháznál meghallgatták Kapus Béláné előadásában azt az emlékezőbeszédet, ami az 1867-es táblaavató alkalmával is elhangzott. Ezt követően interaktív tárlatbemutató és Vas László előadásában megzenésített Petőfi-versek járultak hozzá az ünnepi hangulathoz. Számos látogató magával hozta kedvenc Petőfi versét is, hogy kitűzze a versek falára.