Sport 2017. október 28. 20:30

A hajrában nyert a KHTK

Képgaléria
A hajrában nyert a KHTK
Az őszi szezon utolsó hazai mérkőzését játszotta a Kiskunfélegyházi HTK, amely a Kunszállás SE-ét fogadta a megyei I. osztályú labdarúgóbajnokság 12. fordulójában október 28-án. A szomszédvári rangadó a félegyháziaknak sikerült jobban, a találkozó utolsó perceiben két gólt is szereztek, amivel 3-1-re győztek.

Két hullámzóan teljesítő csapat lépett pályára a Honvéd Sporttelepen október 28-án, az őszi szezon utolsó előtti fordulójában. A Kiskunfélegyházi HTK legutóbb a bajnoki éllovas Kecskeméti LC-től szenvedett vereséget, a Kunszállás SE pedig elveszítette utolsó három bajnokiját.

Mindkét együttes javításra készült, a félegyháziak a felzárkózás reményében, míg a kunszállásiak meglepetés elérése érdekében léptek pályára.

A mérkőzést a KHTK kezdte jobban, az első félidőben több helyzetet kialakított, amelyek közül a 23. percben egyet gólra váltva előnybe került. (1-0)

A találkozó ezen szakaszában tovább nőhetett volna a különbség, de a kunszállásiak is szerezhettek volna gólt a szünet előtt nem sokkal.

Mindkét együttes sok hibával, pontatlanul játszott, kevés helyzet alakult ki a második félidőben. A kunszállásiak elvétve jutottak el a félegyházi kapuig, de ezek egyikéből egy szabadrúgás utáni lecsorgó labdát értékesítettek, amivel kiegyenlítették az állást. (1-1)

A döntetlent követően a KHTK játékos-edzője cserékkel frissítette csapatát. Zs. Juhász István beállítása kulcsdöntőnek bizonyult, a 86. percben egy szélről belőtt labdát okosan továbbított a hálóba, ismét előnyhöz juttatva együttesét. (2-1)

A kitámadó kunszállásiak minden egylapra feltéve próbáltak rohamozni az egyenlítésért, ellenben a védekezésük fellazult, ami helyet hagyott a félegyházi ellenakcióknak. A hosszabbításban ezt kihasználva ziccerig jutott a KHTK, amit az ugyancsak csereként beálló Tóth Kornél váltott gólra, eldöntve ezzel a három pont sorsát. (3-1)  

 

Értékelés:

Koncz Zsolt (játékos-edző, Kiskunfélegyházi HTK):

Kínkeserves mérkőzésen vagyunk túl, az első félidőben eldönthettük volna a találkozót, ami később megbosszulta magát. A helyzeteket nem használtuk ki, ellenben egy védelmi hibánkat az ellenfél góllal büntetett. A döntetlent követően a hajrában a mi javunkra fordítottuk az állást, a cserejátékosok sokat lendítettek a csapaton. Nehezen nyertünk, a későbbiek során az ilyen mérkőzéseket könnyedebben kell hozni.

 

Bács – Kiskun Megyei I. 12. ford. 10. 28.

Kiskunfélegyházi HTK – Kunszállás SE 3-1 (1-0)

Gólszerzők: Lőrincz Bence 23. p., Zs. Juhász István 86. p., Tóth Kornél 91. p., ill. Jókai Dániel 62. p.,

Piros lap: Kertész Gábor 93. p. (Kunszállás),

 

1

KECSKEMÉTI LC KFT.

10

10

0

0

49

4

45

30

 

2

KECEL FC

10

7

1

2

23

10

13

22

 

3

JÁNOSHALMI FC

10

7

1

2

19

10

9

22

 

4

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK

11

4

3

4

25

24

1

15

 

5

LAJOSMIZSEI VLC

10

4

2

4

17

15

2

14

 

6

AKASZTÓ FC

11

4

2

5

22

25

-3

14

 

7

SOLTVADKERTI TE

12

4

2

6

22

29

-7

14

 

8

FADDIKORR-KISKUNHALASI FC

10

4

1

5

17

19

-2

13

 

9

KALOCSAI FC

10

3

3

4

15

20

-5

12

 

10

BÁCSALMÁSI PVSE

10

3

2

5

15

22

-7

11

 

11

KUNSZÁLLÁS SE

11

3

1

7

12

30

-18

10

 

12

HARTA SE

10

3

0

7

20

32

-12

9

 

13

KISKŐRÖS LC

11

2

2

7

11

27

-16

8

 

 

G. Z. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!