Közös történelmi utakon
Nagykárolyt gazdag történelmi múltja mellett egy fontos irodalomtörténeti esemény kapcsolja össze Félegyházával: itt ismerkedett meg a mi Petőfi Sándorunk későbbi feleségével, Szendrey Júliával.
A nagykárolyi látogatás során fontos szerepet kapott a közös történelmi múlt felidézése. Ellátogathattunk a polgármesteri hivatalba, ahol Kovács Jenő polgármester kalauzolta a közgés diákokat. Felejthetetlen élményt nyújtott a Károlyi-kastély és híres parkjának megtekintése is. Közösen emlékeztünk meg az 1956-os forradalom hőseiről a helyi evangélikus templomban tartott ünnepségen. A látogatást az Erdődre és Sződemeterre tett kirándulás koronázta meg.
Egy testvérkapcsolat akkor az igazi, ha nem kell sokat várni barátaink vendégül látására – ezért aztán nagyon jólesett, hogy már október 27-28-án újra találkozhattunk nagykárolyi barátainkkal. Az iskola negyven diákja négy kísérőtanár vezetésével viszonozta látogatásunkat.
Izgalmas, tartalmas két nap volt, megnézték a Feszty-körképet, kézműveskedtek, íjászkodtak, megjárták a Csillagösvényt...
A vacsora után rendhagyó október 23-i megemlékezést tartottunk a 2-es teremben, majd Gémesné Endre Erika tanárnő játékos vetélkedővel forgatta meg a vendégek és a közgések agyát. Szombat reggel a polgármesteri hivatalban, a Kiskun Múzeumban, a Szent István Templomban és annak tornyában jártunk. Egy közös ebéd után intettünk búcsút nagykárolyi vendégeinknek a viszontlátás reményében.
A látogatásra és a testvérkapcsolat építésére a Rákóczi Szövetség pályázata nyomán teremtődött lehetőség, köszönjük a támogatást!
A KSZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnáziumának tanárai