Helyi hírek 2017. november 7. 18:15

Finisben Az év honlapja szavazás – Félegyháza az élen

Képgaléria
Finisben Az év honlapja szavazás – Félegyháza az élen
Nem sok ideje maradt Az év honlapja versenyen a félegyházi önkormányzat honlapjára szavazni annak, aki eddig még nem tette: november 9-én lejár a határidő. Eddig több mint 960-an voksoltak, amivel pillanatnyilag az első helyet béreli magának a májusban megújult, látványban és tartalomban is kiemelkedően színvonalas website az önkormányzati honlapok közül. Ha viszont biztos győzelemre szeretnénk vinni Félegyházát ezen a versenyen, nem dőlhetünk hátra kényelmesen a szavazatok végső összegzését várva, mert a második helyezett Kaposvár Megyei Jogú Város weboldala alig néhány tucatnyi vokssal zárkózik fel mögöttünk.

Az önkormányzatok közül többek között Hódmezővásárhely, Székesfehérvár és Debrecen is nevezte honlapját a versenyre. Ilyen csapatban különösen nagy büszkeség, hogy mi, a lélekszámban legkisebb város tudtuk mozgósítani eddig a legszámottevőbb szavazói kört. Ez a példaértékű összefogás Félegyháza igazi büszkesége lehet, mert az itt élők elköteleződését mutatja egymás és a város iránt. Húzzuk hát meg a finisben, és szavazzon aki még nem tette! Legyen Félegyházáé Az év honlapja!

Szavazni egyetlen gombnyomással lehet, ezen a felületen:

https://www.azevhonlapja.hu/nevezes/benyujtott-palyamu/557/kiskunfélegyháza-város-megújult-honlapja

 

Kövessen minket a Facebookon is!