A konok kunok és jászok történelmi kapcsolatáról tartottak előadást a múzeumban
A Jászságból érkezett előadó ismertette azokat a fontos történelmi eseményeket, amelyek során a jászok és a kunok összekovácsolódtak. – A jászok hideg hónaljúak, nehezen hevülnek, távolságtartóak, mondták sokan rólunk. Igen. Azokkal szemben, akik nem hasonulnak hozzánk, nem ismertek meg bennünket, van egy bizonyos fenntartás. De azokkal szemben, akik a jászságból érkezetteket befogadták, semmi gondunk nincs. Ha ezt nem így gondolnám, akkor miért lennék itt most Félegyházán? – fogalmazott dr. Dobos László.
A bemutatott kiadványról elmondta, hogy ezzel a jászok és a kunok kapcsolatát erősítik történelmi fogódzót adva a múlt történéseihez. – Minden alkalom, amikor összejöhetünk, az olyan esemény, ami erősíti kapcsolatainkat. Ezeket természetesen az ifjúságnak is be kell mutatni, elmondani azt, hogy az évszázadok során mik voltak azok az események, amik összekapcsolnak minket. Szerencsére ma már a tantervekben szerepel a helyismeret oktatása, és ebben a témakörben a tanárok szabad kezet kapnak. Adott a szakirodalom is a legtöbb településen – Félegyházán többek között Bánkiné dr. Molnár Erzsébet munkásságának köszönhetően –, ami nem csak tudományosan, de ismeretterjesztő formátumban is feldolgozza a közösségek történelmét, és mindenki számára elérhető – fejtette ki az előadó.
s. r.