Gazdaság 2017. november 10. 07:30 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

Támogatást kaptak a megyei EFOP-pályázatok

Képgaléria
 Támogatást kaptak a megyei EFOP-pályázatok
Bács-Kiskun megyében 38 települési önkormányzat, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, valamint 2 intézmény és 2 civil szervezet 7 konzorciumba tömörülve pályázatot nyújtott be az EFOP-3.9.2-16 kódszámú, a „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek” című felhívásra annak érdekében, hogy a településméretből adódó társadalmi hátrányokat mérsékelje és javítsa a minőségi humán közszolgáltatások hozzáférését a pályázatokban részt vevő települések lakosai részére. A megyében pályázatot benyújtó konzorciumok mindegyike pozitív támogató döntésben részesült, amelynek eredményeként a megyében mindösszesen 3,5 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre a fenti célok megvalósítására. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 4 pályázatban vesz részt konzorciumi tagként. A programok a kiskunmajsai, kiskunfélegyházi, kunszentmiklósi, tiszakécskei és solti járásokat érintik.

A több éves programokból az alábbi tevékenységek valósulnak meg:

  • A települési önkormányzatok által fenntartott alapszintű humán közszolgáltatásokban dolgozó és potenciális szakemberek képzése, továbbképzése.
  • A gyermekek személyiség és kompetenciafejlesztését, iskolai és munkaerő-piaci érvényesülését elősegítő iskolán kívüli programok megvalósítása, kiemelt figyelemmel a hátrányos helyzetű tanulókra, (családi költségvetés-tervezés, öko-tudatosság fejlesztés, tehetséggondozás, életpálya építés, nyelvtanulás, stb.).
  • A hátrányos helyzetű gyermekek, tanulók közneveléshez, felsőoktatáshoz való hozzáférésének biztosítása ösztöndíj programokkal, iskolába jutásának segítésével.
  • Komplex óvodai szolgáltatás-fejlesztés (óvodapedagógiai képzés és továbbképzés, szülők informálása, egészségügyi programok kisgyermekeknek, például tartásjavító programok, logopédia, úszásoktatás, zeneovi, helyi közlekedés megszervezése).


 

 Sorszám    Konzorciumvezető     Konzorciumi partnerek  
1. Bácsalmás Város Önkormányzata
Katymár Község Önkormányzata, Madaras Község Önkormányzata, Jánoshalma Város Önkormányzata, Borota Község Önkormányzata, Jánoshalmi Kistérségi Egészségügyi Központ Nonprofit Közhasznú Kft., Gyermeklánc Óvoda és Egységes Óvoda – Bölcsőde, Család és Gyermekjóléti Központ 
499 903 573 Ft
 
2. Baja Város Önkormányzat

Gara Községi Önkormányzat, Csávoly Községi Önkormányzat, Sükösd Nagyközségi Önkormányzat, Nemesnádudvar Község Önkormányzata, Bajai Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
493 333 272 Ft
 
3. Kiskunhalas Város Önkormányzata

Pirtó Község Önkormányzata, Harkakötöny Község Önkormányzata , Kisszállás Község Önkormányzata, Tompa Város Önkormányzata
500 000 000 Ft
 
4. Kunszentmiklós Város Önkormányzata

Apostag Községi Önkormányzat, Dunaegyháza Községi Önkormányzat, Kunadacs Községi Önkormányzat, Kunpeszér Községi Önkormányzat, Szalkszentmárton Községi Önkormányzat, Tass Községi Önkormányzat, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, Grassroots Sport Oktatás-módszertani és Kutatás-fejlesztési Nonprofit Kft., Fénykörközösség Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Kft., 
487 259 518 Ft
 
5. Solt Város Önkormányzat

Dunavecse Város Önkormányzata, Harta Nagyközség Önkormányzata, Homokmégy Községi Önkormányzat, Miske Község Önkormányzata, Drágszél Község Önkormányzata, Dunapataj Nagyközség Önkormányzata, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, Grassroots Sport Oktatás-módszertani és Kutatás-fejlesztési Nonprofit Kft., Fénykörközösség Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Kft.
499 697 452 Ft
 
6. Szank Községi Önkormányzat  

Kiskunmajsa Város Önkormányzata, Csólyospálos Község Önkormányzata, Jászszentlászló Község Önkormányzata, Kömpöc Község Önkormányzata,Móricgát Község Önkormányzata, Bugac Nagyközség Önkormányzata, Bugacpusztaháza Községi Önkormányzat, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, Grassroots Sport Oktatás-módszertani és Kutatás-fejlesztési Nonprofit Kft.
498 725 908 Ft
 
7. Tiszakécske Város Önkormányzata

Lakitelek Község Önkormányzata, Szentkirály Községi Önkormányzat, Tiszaalpár Községi Önkormányzat, Tiszaug Község Önkormányzata, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, Grassroots Sport Oktatás-módszertani és Kutatás-fejlesztési Nonprofit Kft., Fénykörközösség Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Kft   
491 074 912 Ft
 
 
                       Összesen elnyert támogatás Bács-Kiskun megyében   3 469 994 635 Ft  

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!