Helyi hírek 2017. november 11. 16:30

Megújult az első világháborús sírkert a Felsőtemetőben

Képgaléria
Megújult az első világháborús sírkert a Felsőtemetőben
Az első világháborúban több mint 400 kiskunfélegyházi katona vesztette életét. Emléküket a Hősök Parkjában felállított emlékmű, és a Felsőtemető sírkertje őrzi. A 82 felsőtemetői hadisír az évtizedek alatt kopottá, méltatlanná vált a hősök emlékének őrzésére. Az elmúlt hónapokban a Honvédelmi Minisztérium pályázati támogatásának köszönhetően valamennyi sírhelyet, és az ehhez tartozó emlékművet is felújították. A megújult hadisírokat november 11-én ünnepélyes keretek között adták át. Az átadáson Csányi József polgármester, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, országgyűlési képviselő és Vargha Tamás, a honvédelmi minisztérium miniszterhelyettese mondott beszédet, emlékezve a háborús áldozatokra.

– A mai napon az első világháborúban életüket vesztett magyar katonák hadisírjainak felszentelésére és ünnepélyes átadására gyűltünk össze. A háborúban nagyon sok félegyházi elesett, köztük az én nagyapám is, akinek nevét a Hősök Parkjában álló emlékmű őrzi. Ma megállunk, és felidézzük hőseink emlékét, azokét, akik közülünk valók voltak. Kegyelettel őrizzük emléküket, ráhagyva utódainkra, a következő nemzedékre. Emléküket családjainkban, és a nemzet közös emlékezetében őrizzük meg mindörökre – mondta az átadó ünnepségen Csányi József.

Lezsák Sándor a felújított sírkert átadásakor így fogalmazott: – Emlékezünk és emlékeztetünk. Az első világháborúban 65 millió embert mozgósítottak. A hadba hívottak több mint 57 százaléka megsebesült, hősi halált halt, eltűnt, vagy hadifogolytáborban szerzett súlyos testi, lelki sérüléseket. A háború szomorú statisztikája azt mutatja, hogy a harcokban nyolc és félmillión vesztették életüket, köztük több mint 400 kiskunfélegyházi. Az első világháború kitörésének 100. évfordulóján kötelességemnek éreztem, hogy valamennyi választókerületi település emlékművét végiglátogassam egy-egy mécsessel és imádsággal adózva az áldozatoknak. A félegyházi első világháborús temetőt Rosta Ferenc igazgató úr mutatta meg, és akkor született meg az elhatározás, hogy fel kell újítani a sírokat. Most azoknak az embereknek az emléke előtt hajtom fejemet, akiknek az utódai engem megválasztottak képviselőnek, bizalmat adtak nekünk – zárta gondolatait az országgyűlési képviselő.

A honvédelmi minisztérium miniszterhelyettese, Vargha Tamás beszédében kifejtette: – Sajátos feladatot ró az élet, a történelem a 21-dik század magyarjaira. Most emlékezünk egy magunk mögött hagyott század iszonyatos történéseire. A Nagy Háború eseményeire, gyilkos csatáira, az osztrák-magyar hadsereg katonáira, hazájukért harcoló hőseire, a nagyhatalmi érdekek áldozataira. Az első világháború a század „őskatasztrófájának” szomorú mérlege: 8 millió halott, 20 millió rokkant, 700 ezer magyar áldozat, mintegy ugyanennyi hadifogoly. Példamutató az utódok, Kiskunfélegyháza mai polgárainak törekvése, akik méltó tiszteletadással, rendezett környezetben gondoskodnak a hajdani hadikórházban elhunytakról. Hiszem, hogy a katonák szolgálata, hősi harca, áldozatvállalása erőt, tartást, öntudatot adó nemzeti érték – fejezte be beszédét a miniszterhelyettes.

A megemlékezések után a felújított sírkertet és emlékművet Hajagos Gyula plébános és Hatvani Zsófia református lelkész áldotta meg. Ezt követően a városvezetés, a Honvédelmi Minisztérium, a helyi szervezetek képviselői, valamint az átadáson résztvevők helyezték el koszorúikat, virágaikat.

s. r.

Fotók: Fantoly Márton
 

Kövessen minket a Facebookon is!