Helyi hírek 2017. november 15. 09:30

A legjobb munkahely

A legjobb munkahely
Idén a félegyházi székhelyű Dél-100 Kft. is elnyerte az Aon Legjobb Munkahely címet a 250 fő alatti kategóriában – tájékoztatta lapunkat Gácsi-Kiss Ferencné, a száz százalékban magyar tulajdonú vállalkozás HR-vezetője.

A szakember az 1998-ban alakult cégről elmondta: tulajdonosai az akkori piaci igényt kihasználva háztartási-vegyiáru nagykereskedelmi raktáráruházat, majd több kiskereskedelmi üzletet nyitottak. A saját boltok mellett külső partnerekkel franchise-rendszert alakítottak ki Minden 100, majd Goods Market, illetve Plus Market néven. Boltjaik Kiskunfélegyházán is megtalálhatók. Forgalmazott termékeik mára elérik a 40 ezret, a bolthálózat több mint 174 Franchise partnerrel, illetve 21 saját kiskereskedelmi üzlettel rendelkezik. Ennek köszönhetően a Nagykereskedelmi Raktáráruház éves forgalma 2017-ben meghaladja a 10 milliárd forintot.

A HR­-vezető elmondta azt is, hogy idén először vettek részt a megmérettetésen azzal a szándékkal, hogy tanulságokat szerezzenek: miben erősek, és hol tudják még erősíteni a dolgozók elkötelezettségét. Örömmel értesültek azonban, hogy a felmérés szerint kiemelkedő eredményeket értek el, amivel az 50-250 fő közötti kategóriában a legjobbak közé kerültek. Ez azért is nagyszerű eredmény, mert az alkalmazottak véleménye alapján ezek a nagyságrendű cégek szerepeltek a legjobban: az idei díjazottak kétharmada 250 fő alatti vállalat lett. Ebben a kategóriában a legjobb a felsővezetés megítélése, az alkalmazottak szerint könnyebb elérni őket, jobb üzleti döntéseket hoznak, a kollégák véleményét jobban figyelembe veszik, emellett nyíltabban és egyértelműbben kommunikálnak, továbbá a munka és a magánélet egyensúlyát is könnyebben tudják megteremteni.

A Dél-100 Kft. számára örömteli visszajelzés ez az elismerés arra, hogy jó úton halad a cég. Külön öröm a menedzsment számára, hogy a munkavállalók cég iránti elköteleződése terén kiemelkedő 86 százalékot értek el. Gácsi-Kiss Ferencné szerint ebben komoly szerepe van a családbarát szemléletnek, a kiváló törzsgárda rendszernek, és a csapatépítő programok során szerzett közös élményeknek. A társaság küldetése szerint „olyan szervezeti egység, amely az összefogás erejével, hálával, alázattal, szeretettel, őszinte kommunikációval, magas etikai és erkölcsi példamutatással anyagi, lelki, szellemi fejlődését nyújt munkatársai, franchise partnerei és környezete számára”.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!