Kiskunfélegyházán és Soltvadkerten is „dolgozott” az autófeltörő
Egy nappal később, október 21-én egy kiskőrösi ház előtt álló Volkswagen Transporter zárját is megrongálták, az autóból táskát, készpénzt, iratokat és telefont vitt el az elkövető.
A három hasonló ügyben a Kiskőrösi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt, majd november 21-én elfogtak egy 49 éves kecskeméti férfit, aki a gyanú szerint mindhárom bűncselekményt elkövette.
A nyomozás során az is kiderült, hogy a D. János november 11-én az esti órákban egy férfi autóját is feltörte, abból pénzt és igazolványokat vitt el. Ez utóbbi eset Kiskunfélegyházán történt.
A rendőrök a gyanúsított lakásán tartott házkutatás során gépjármű feltöréséhez használható eszközöket is találtak. A kiskőrösi nyomozók a férfit kihallgatását követően őrizetbe vették, és előzetes letartóztatásba helyezték.