Titkok a levéltárból - Az orosz katonai sírokról
A korabeli leírás rávilágít arra, hogy ebben az időben a város állandóan lakott területe még jóval kisebb volt, mint napjainkban. A „Lövölde-kert” néven emlegetett térség, a város pihenőparkja, a mai Honvéd-pálya környéke az 1940-es években még a város külterületének számított.
Az itteni tömegsírban összesen hat közös sírhelyet alakítottak ki egymástól elkülönítve, ebből három 3x8,8 méteres, három pedig 3x11,3 méteres nagyságú, melyeket 40 cm magas, cementsimítású téglafallal határoltak. Mivel az itt nyugvó 70 orosz katona neve nem ismert, így mindegyik sír észak-nyugati keskenyebb végén egy-egy műkőből készített csiszolt felületű fejkövet állítottak, ugyanazzal a cirill betűs felirattal, mely magyarul így hangzik: „Örök hála a Szövetséges Szovjet Köztársaság szabadságáért és függetlenségéért elesett szovjet katonáknak”. A sírkertet a szolnoki orosz katonai parancsnokság 1947-ben vasbetonoszlopos és csőkorlátos kerítéssel vette körül, melynek dél-keleti oldalába kétszárnyas, ötágú csillaggal díszített vasrácsos kaput építettek be.
A sírkert ma is létezik, igaz, ma már a város belterületén található, hiszen a lakóövezet határa az idők folyamán idáig terjedt.
Ónodi Márta