Karácsonyfa alatt is rúgják a bőrt
A gyerekek sportszeretete, sport iránti elkötelezettsége a szülőktől ered. Édesapjuk, Mátyás hosszú és eredményes aktív labdarúgó pályafutását követően évek óta edző, felsége Rita tradicionális kosárlabdázó családból származik, a Félegyházi Térségi Sportiskola kosárlabdaedzőjeként az elmúlt években a labdarúgás utánpótlásában, egyebek iránt a Bozsik-programban vállalt szerepet.
A gyerekeket kiskoruk óta végigkíséri a labda iránti szeretet. Elmondásuk szerint mindig megvolt közöttük a versenyszellem, addig játszanak, amíg össze nem vesznek. A szülői tanácsokat megfogadják, így azt is tudják, hogy a sporton belül kitartással érhetnek el jó eredményt.
A lányok 4 éve futsaloznak, ami mellett a Félegyházi Térségi Sportiskola színeiben nagypályás korosztályos csapataiban szerepelnek. Az Astra NB I-es mérkőzésein a pálya mellett a szülőket edzőként kezelik, elvárás akad velük szemben, példát mutatnak csapattársaiknak. Olykor kritikus és dicsérő szavak is elhangzanak, mindezek a fejlődésüket segítik. Glória és Szófia korábban szertornában is sikereket ért el, a fiúk általános iskolás korukig a foci mellett párhuzamosan kosaraztak, ezt követően döntöttek a labdarúgás mellett.
Az ünnepekre pihenést terveznek, ilyenkor kevesebb az edzés, több idő jut a kikapcsolódásra, feltöltődésre. A szülők mindennapjaiban kialakult az évtizedes sportos rutin, amit a gyerekek is átvettek. A sportnak a nevelésben is fontos szerep jutott, alázatosságot, önzetlenséget, fegyelmezettséget tanultak a gyerekek, ami a későbbiek során a hasznukra lehet. Szorgalom nélkül eredmény nem érhető el a versenysportban, ezt ők is tudják, mind a négyen sokra vihetik a szülők példáját követve.
G. Z.