115 éves a Kiskun Múzeum
Az évfordulóra készülve az elmúlt hónapban a Kiskun Múzeum gyűjteménygyarapítási felhívást tett közzé, amelynek eredményeképp nagyon sok felajánlás érkezett a félegyházi lakosoktól. Az intézménynek ajándékozott tárgyakat bemutató kiállítás megnyitóján részt vett Csányi József, Kiskunfélegyháza város polgármestere. Beszédében elmondta, hogy rengeteg olyan érték van, ami hozzátartozik a múltunkhoz, a jelenünkhöz és a jövőnkhöz is. Hozzátette: A Kiskun Múzeum kimondottan azokat az értékeket őrzi, amelyek saját életünkből, saját múltunkból származnak és megtestesítve minket, belőlünk is bemutatnak valamennyit, felelevenítik emlékeinket.
Az 58 adományozónak egy-egy köszönőlevelet állítottak ki és adtak át, amelyre ugyanazt a szöveget írták, amit egykor az első adományozás alkalmával.
A kiállításon többek között régi kosarakat, órákat, fényképeket, térképeket, bakelitlemezeket, könyveket, használati tárgyakat, bútorokat lehet megtekinteni.
A tárlat anyaga között található egy sörösüveg is, amelyből valaha igazi Félegyházi sört ittak. Ennek kapcsán Csányi József elmondta, hogy Tóth Miklós sörfőzőmester, a Bäder Sörfőzde tulajdonosa és az önkormányzat között megegyezés született, amelynek eredményeképp nemsokára ismételten kapható lesz a Félegyházi sör.
Fotók: Fantoly Márton