Pálfy Gusztáv, a szép művésze
Képgaléria
"A művészek arra törekszenek, hogy más emberek és saját maguk számára is értékessé tegyék az életet… ”Ezt a mondatot a modern szobrászat egyik ikonikus alakja, Henry Moore fogalmazta meg. A XX. század nagy formátumú művészének munkássága példakép lett Pálfy Gusztávnak is, művészetének pedig formálója. Nem véletlenül választotta, mintegy mottóul nagyon igényes könyvének első lapjára is, sőt meghívóján is olvashatjuk.
Minden műalkotás lényegében öröklétbe merevít egy pillanatot, de olyan művész, aki Pálfy Gusztávnál jobban akarná megállítani a múló időt, kevés van. Minden alkotásáról érződik, hogy ez a szándék mennyire tudatos. Ezt fejezi ki műveinek anyaga, a bronz is, valamint műveinek tartalmi és formai világa is, és amikor a tárgyak megkapják végletekig lecsiszolt állapotukat, ott bizony a csillogásban a tökéletesség tükröződik. Meg a mozdíthatatlanság. Meg a rendíthetetlenség.
Pálfy Gusztáv a szép művésze. Mégpedig a klasszikus szépé.
Amikor egy ember találkozik a szépség különféle megmutatkozásaival, valójában a létezés végtelen teljességének és tökéletességének egy-egy villanásával szembesül. A szépség valójában nem más, mint a létezés csodája, részesedés a Létből, az Igazságból és a Jóságból.
És tudjuk azt is, hogy legtöbbször a szép együtt jár az örömérzéssel. S miután ez az érzés formát öltött a művész keze nyomán, mondhatjuk, hogy Pálfy Gusztáv művészete egyfajta tárgyiasult öröm.
Tudjuk és érezzük valamennyien, hogy ebben a megbolondult, zűrzavaros világunkban úgy kell a szépség és a harmónia az embereknek, mint egy falat kenyér. A szépség és harmónia pedig hozza magával a nyugalmat, a békességet, a finom lírát. Ezek a pozitív érzelmek át meg átjárják a látogatók testét, lelkét, miközben a kiállításon sétálgatnak. Ezek a művek nem akarják megváltani a világot, mert létrehozójuk pontosan tudja, hogy ez nem az ő feladata. Ő csak szeretné elérni, hogy az emberek elé igazi értéket állítson. Az ars poeticája is pontosan kifejezi eme törekvését. Idézem: „Szobraim az emberi lét egyszerű, de mégis felemelő eseményeivel foglalkoznak.” Azaz, az élet alapjelenségeire koncentrál, ezért is szerepel témái közt a környezetvédelem, a humánum, a születés és a pusztulás, a teremtés, vagy a férfi és nő kapcsolata, de a domináns, az esendő ember küzdelme a külvilággal, önmagával, de leginkább a múló idővel. Úgy gondolom, ilyen hatásokért kaphatta művészünk a „bensőségesség” szobrásza jelzőt.
Pálfy Gusztáv művészetében a tartalom az elsődleges, míg a forma tökéletesen szolgálja ki a mondanivalót. Alkotói folyamatában először megjelenik belső látásában valami komplex előkép, és ezt hívja elő egyfajta szuverén alkotói programban. Ezt a programot évtizedek óta következetesen és makacsul írja és ami a fő, szabadon valósítja meg. E folyamat két legfontosabb jellemzője a felkészültség és az igényesség. Ami a felkészültséget illeti, a főiskolák egykori tanárai – úgy mint Somogyi József, Barcsay Jenő és Pátzay Pál, a XX. századi magyar művészet emblematikus alakjai – gondoskodtak róla, hogy a tehetséges félegyházi fiatalember a legmagasabb felkészültséggel jöjjön ki a képzésből. Az azt követő évtizedek szüntelen lázas tevékenysége pedig csak elmélyítette az alaptudást.
A szobrászat sokféle területén alkotott maradandót, készített síremléket, szökőkutat, mellszobrot, reliefet, érmét, plakettet, de örök szerelme a kisplasztika műfaja. A kisplasztika mindig az ember közvetlen közelében fejti ki hatását. Nem véletlenül helyezik el asztalokon, polcokon, szekrényeken – szinte karnyújtásnyira. Ilyenkor a 30 cm-es alkotásokban sűrűsödik a monumentális alkotó erő. Ezek a munkák gyönyörű harmóniában simulnak bármilyen belső tér bensőséges dimenzióiba. Erre hagy mutassak egy egészen konkrét példát. A polgármester úr irodájában van két asztali, vagy ha akarom polcon elhelyezkedő alak. Egy méltóságot sugárzó, büszke tartású király illetve királynő. Kicsiben is fenségesek. A belőlük áradó kisugárzás hatására az emelkedettség érzése töltheti be a jelenlévőket, a velük egy helyiségben tartózkodókat.
Pálfy Gusztáv kisplasztikáinak titka, varázsa, hogy valósággal árad belőlük az élet, a természet csodája, ereje és energiája, hiszen minden alkotás az élet erejébe vetett hitről énekel. Hit az életben. Pálfy Gusztáv egyszerűen nem tud betelni a természet élni akarásával, az elementáris erővel, a meg megújuló élet katartikus csodájával. Megérzi az élet lüktetését, felfogja, hogy az élet lényege az a tevékenység, amely harmóniára tör a világban.
Csak átható, mély szeretettel formálja meg a női testet, a bőség és a megújulás, illetve a folytonosság jelképét. Környezetféltő szobrai pedig az emberi értelem és ész mindenhatóságának kétségeiről szólnak. Az az ember, aki elpusztítja, lerombolja környezetét, az nem fogja túlélni ebbéli ostobaságát.
Pálfy Gusztáv mindenben maximalista, igényességéhez csak annyit, hogy szobrain az utolsó csiszolást mindig saját maga kézzel végzi, mély alázattal, így érve el a tökéletesség állapotát. Pályájának kezdetén a zártabb, realista ábrázolásban készült műveit később felváltották az expresszív kifejezési formák, majd finoman átfordult az absztrakt formavilágába. Leegyszerűsített, letisztult műveiben a tér és a tömeg lágyan és szabadon fonódik egymásba, elmosódnak az éles határok, de a klasszikus szépség határait akkor sem lépik túl.
Hogy a gyermekkor mennyire meghatározó egy ember életében, azt igazolja Pálfy Gusztáv életútja is. A szülői ház szeretetteljes melegsége mellett a kisfiú közvetlen környezetéből korán magába szívta a jó festmények, az értékes könyvek, a szép kerámiák varázsát, a mindig virágos udvar meghitt biztonságát. A magas szintű esztétikai és kulturális miliőt biztosító család mellett a kulturált iskolaváros előnyét is élvezhette a serdülő fiatalember, szilárd alapot víve magával a főváros képzőművészeti gimnáziumába, majd az iparművészeti illetve képzőművészeti főiskolára.
Két város vallhatja magáénak Pálfy Gusztávot, Kiskunfélegyháza és Kecskemét, ahol 1970 óta él és alkot. Félegyháza oly sok nagyhírű művésznek szülőhelye, az ő esetében sem tudta, nem tudhatta megtartani magas kvalitású művészfiát. Ettől függetlenül a kapcsolat városunk és a művész között soha sem szakadt meg. Rendszeres tárlatai, az elismerések, a városban látható alkotásai mind azt jelzik, hogy Kiskunfélegyháza büszke jeles művészére.
Az első Kiskun Múzeumi tárlata 1971-ben volt. E mostani a 8. bemutatkozása, és köztéri munkáival is találkozhat a városban járó-kelő polgár. Ezekből két példát említenék: 1988-tól találhatjuk meg Móravárosban az egyik legszebb és legbensőségesebb újkori félegyházi szobrunkat, a „Biztonságban”, vagy ahogyan erre felé ismerik, a „Pingvines” szobrát. A Hősök Parkjában pedig Kossuth és Petőfi mellszobrát, amely példát ad arra is, hogy milyen szuggesztív módon törekszik a portréábrázolásban a személyiség megjelenítésére.
Összefoglalásként had mondjam el, hogy Pálfy Gusztáv művészete az évtizedek alatt egyre jobban és jobban letisztult, finoman elvonttá, szinte éterien könnyeddé, de a klasszikus igényesség és szépség jegyeit hordozóvá vált. És ez a folyamat nemcsak vízszintesen zajlott az idő haladtával, hanem folyton emelkedően, és jelenleg valami mesebeli Árkádiába érkeztünk. Egy romlatlan, csupa szépség helyre, az ideák miliőjébe, ahol azonban van egy csipetnyi szomorúság is, valószínűleg a gyorsan múló idő felett érzett búsongás, de az idill utáni vágyakozás mindent felülmúló érzése mellett ez csak egy kis színezék. Különösen igaz ez, ha a szemközti falon elhelyezett három keresztre nézünk. A keresztek a rájuk eső fényben kigyúlnak, és szinte földön túli szépségérzést váltanak ki bennünk.
A szépségélmény pedig az egyik legnagyobb ajándék, amit az élettől kaphatunk. Simone Weil a lényeget mondta ki: „A szép magában foglalja a pillanatnyi lét és az örökkévalóság egységét.”
Hát ezért válnak Pálfy Gusztáv szobrai bármely korosztály számára, bármely korban érthetővé és szerethetővé, és tökéletesen alkalmasak arra, hogy felhangolják nyűtt lelkünk húrjait.
R. F.
