Lakossági vélemények alapján fogalmazta meg költségvetési elvárásait Horváth Tamás
– A város jól prosperáló vállalkozásai révén jelentős helyi iparűzési adóbevétellel rendelkezik. A források elosztását azon elvek alapján képzeljük el, amelyek segítik Kiskunfélegyháza népességmegtartó képességének javítását, hozzájárul a jelenlegi egészségügyi és szociális rendszer korszerűsítéséhez, valamint a társadalmi szolidaritás erősítéséhez – összegezte a javaslatok alapján megfogalmazottakat Horváth Tamás.
Ezt követően kifejtette, hogy fontos a bérlakás állomány bővítése, a jelenlegiek korszerűsítése. – Az elszabaduló ingatlanárak és a piaci alapú bérlemények égbe szökő díjai jelentős problémát jelentenek a helyben élő kisjövedelmű családok számára. Ezzel kapcsolatosan megfogalmaztuk, hogy a város alakítson ki egy öt éves koncepciót a város bérlakás programjának megreformálására, és erre a célra biztosítson évente 144 millió forintot.
Javasoljuk azt, hogy a város biztosítson iparűzési adó mentességet azoknak a vállalkozásoknak, amelyek adóalapja nem éri el a 2,5 millió forintot, és ez az adómentesség terjedjen ki a Félegyházán háziorvosi tevékenységet végző vállalkozásokra is, amelyek adóalapja nem éri el az 5,5 millió forintot. Ez esélyt adhat a kezdő és mikro-vállalkozásoknak arra, hogy jövedelmeiket fejlesztésre fordíthassák.
A képviselő – összegezve a tapasztalatokat – javasolja a városi kórház további, fokozott támogatását, az ott dolgozók anyagi megbecsülése, illetve a szakrendelési várólisták csökkentése érdekében. Szorgalmazza azt is, hogy a megyei kórház könnyebb elérhetősége érdekében a tömegközlekedési vállalattal együttműködve reggeli és délutáni járatok induljanak. Véleménye szerint ezzel kapcsolatosan szükség lenne a város peremkerületeiből is menetrendszerinti kisbuszos járatok indítása annak érdekében, hogy az idős, mozgásukban korlátozott emberek is biztonságosan jussanak egészségügyi ellátáshoz.
s. r.