Adóügyeket is intézhetünk a félegyházi kormányablakban
A kormányablakok ügyfélfogadási rendjének kialakítására az emberek bizalmát élvező Szolgáltató Állam kiépítésével összhangban, a tényleges állampolgári igények szem előtt tartásával került sor. Ennek megfelelően a kormányablakok hétfőn 7.00-17.00 óra, csütörtökön 8.00-18.00 óra között országosan egységesen állnak az állampolgárok rendelkezésére. A hét többi napján pedig a helyi sajátosságok figyelembe vételével fogadják az ügyfeleket. Az ügyfélforgalom megoszlása szerint a legnépszerűbb idősávok: délelőtt 9-10 óra, illetve 10-11 óra között.
Az adóügyi ügyfélszolgálatok nyitvatartása eltér a kormányablakok ügyfélfogadásától, a helyi igényeknek, illetve a korábbi gyakorlatnak megfelelően alakították ki. A NAV kormánytisztviselői fognak dolgozni a NAV munkarendje szerint. Az ügyfelek erről a kihelyezett tájékoztató táblákon, az ügyfélhívó berendezés kijelzőjén, valamint az online és a telefonos időpontfoglalás során kapnak tájékoztatást.