Csatornázás a Bankfaluban
Hartyáni Gyula projektfelelős a beruházás szükségességéről elmondta, hogy Félegyháza teljes belterületén rendelkezésre áll már a csatorna, kivéve a Bankfalu Templomhalom feletti, északi részén elhelyezkedő utcákat. Most a város saját forrásból, az úgynevezett vízi létesítmények gördülő fejlesztési terve keretében, 58 millió forint ráfordításával valósítja meg ezt a közművet, az ott élők és építkezni szándékozók nagy örömére. A beruházás a jövő év elején kezdődik, és várhatóan az év közepére befejeződik. Ezzel a beruházással véglegesen megoldódik Félegyházán a csatornázottság: a belterület gyakorlatilag 100 százalékban lefedett lesz.
Hartyáni Gyulától megtudtuk az is, hogy az érintett lakosoknak a csatlakozási díj összege a helyi rendelet értelmében 100 ezer forint ingatlanonként. Az ügyintézés a műszaki átadást követően történhet a Bácsvíz Zrt-n és az önkormányzaton keresztül. A felmerülő kérdésekkel az önkormányzat vezető főtanácsadóját, Hartyáni Gyula projektfelelőst keressék az érintettek.